2024. március 28., csütörtök

Újabb hatalomellenes tüntetés

Nemcsak Belgrádban sétáltak a tiltakozók

Ismét több ezren gyűltek össze Belgrádban az Egy az öt millió között elnevezésű rezsimellenes tüntetésen, mely este hat órakor vette kezdetét a Bölcsészettudományi Kar épületénél. A tüntetőkhöz ezúttal is szólt Branislav Trifunović színész, a szervezők egyike, de most Rada Trajković koszovói szerb politikus is a tiltakozókkal tartott.

A követelések listája bővült – ez már a hatodik rendszerellenes séta a fővárosban. Az elégedetlen polgárok a belügyminiszter lemondása mellett legalább öt perces beszámolót akarnak látni a közszolgálati televízió hírműsorában, követelik a hírszerkesztő és a köztévé igazgatójának a lemondását is. Síkra szállnak amellett, hogy állapítsák meg, ki áll Oliver Ivanović koszovói politikus meggyilkolása, továbbá Milan Jovanović újságíró megtámadása mögött.

A tüntetések azután indultak el, hogy rátámadtak Borko Stefanović ellenzéki politikusra, a Szerbiai Baloldal vezetőjére. A rendőrség kézre kerítette a tetteseket, a tömeg azonban úgy véli, maga a támadás az általános társadalmi körülményeket tükrözi az országban.

Kragujevacon is összegyűltek a polgárok, ott a Beograd áruház épületénél vette kezdetét a séta, Nebojša Veljković vállalkozó a szervezők egyike, aki kijelentette: a jelenlegi hatalom a politikai gondolkodás előtti korszakba vetette vissza Szerbiát.