2024. március 29., péntek

Útépítés, csatornázás, falufejlesztés

Folytatódnak a megkezdett beruházások Törökkanizsán

Törökkanizsa községben az önkormányzat 2019-ben várhatóan 475 millió dinárból gazdálkodhat. A község bevételei és kiadásai megközelítőleg a tavalyihoz hasonlóan alakulnak az idén is. Lapunknak Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke a tavaly megvalósult és az idén tervezett beruházásokról számolt be.

– Elmondhatjuk, hogy sikeres évet zártunk, annak ellenére, hogy önkormányzatunknak számos, elsősorban anyagi nehézséggel kellett szembenéznie. Több beruházás és projektum fejeződött be, de van olyan is, mint a kerékpárút építése, ami idén folytatódik. A Szegedet Törökkanizsával összekötő kerékpárút részeként a Törökkanizsa és Szerbkeresztúr közötti szakasz is megépül a szerb–magyar határon átnyúló IPA-pályázatnak köszönhetően. Kiépül továbbá a Magyarország és Szerbia közötti határátkelő Rábé és Kübekháza között, ami kiemelt stratégiai fontosságú IPA-pályázat eredménye.

Komoly beruházások folytak tavaly a szennyvízhálózat kiépítése és az ivóvízhálózat felújítása terén. E több éve folyó beruházások az idén is folytatódnak, és jó esély van rá, hogy hamarosan Törökkanizsa teljes területén megoldott lesz a lakossági, kommunális szennyvíz elvezetése, és a polgárok jobb minőségű ivóvízhez juthatnak az utcai fő vízvezetékrendszer cseréje nyomán.

Az infrastruktúra fejlesztése mellett a számunkra, a törökkanizsai magyarság számára jelentős területeken, az oktatásban, a művelődésben és a tájékoztatásban is előrelépés történt. Tavaly felújítottuk a színházunkat, ami önkormányzati forrásokból, illetve Magyarország kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével. Ennek köszönhetően tudtuk például sikeresen megszervezni Törökkanizsán a legnagyobb vajdasági magyar néptánc- és népzenei fesztivált, a Gyöngyösbokrétát és a Durindót.

Felújítják a Tallián-kápolnát Törökkanizsán (Gergely József felvétele)

Felújítják a Tallián-kápolnát Törökkanizsán (Gergely József felvétele)

Vallásunk és épített műemlékeink megőrzése szempontjából nagyon fontos volt, hogy magyarországi pályázati forrásokból megkezdődhettek a katolikus temetőben a Tallián-kápolna felújítási munkálatai. De más egyházi létesítményekben is jelentős beruházások történtek. Az aszfaltozásoknak köszönhetően több utcában javultak a közlekedési feltételek. Ehhez kapcsolódva a közlekedésbiztonság javítása érdekében az idén több útkereszteződésben jelzőlámpákat állítunk fel.

Törökkanizsa központban járdákat újítottunk fel, és folytatódik a község határában a dűlőutak rendezése. Az oktatás területén is lényeges beruházások lesznek, hiszen megkezdődik az oroszlámosi általános iskola felújítása, az év második felében pedig a törökkanizsai általános iskoláé is. Az iskolafelújításokat a köztársasági fejlesztési alap finanszírozza – mondta a törökkanizsai község tavalyi és idei fejlesztési terveiről, a folyamatban lévő és hamarosan kezdődő beruházásokkal kapcsolatban Újhelyi Nándor.