„Három rend van jelen a parlamentben” – írta a papságra, a nemességre és a polgárságra utalva Edmund Burke XVIII. századi ír származású politikai gondolkodó, a modern brit konzervatív politika egyik megteremtője –, „de ott fönn, a Tudósítók Galériáján foglal helyet a Negyedik Rend, mely mindnyájuknál fontosabb”. Burke szerint a negyedik rend nem más, mint a sajtó, amely a választók nevében ellenőrzi mit kezdenek az ideiglenesen rájuk ruházott hatalommal a választott képviselők. Ezt a fogalmat aztán összekapcsolták Montesquieu-nek a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló elméletével. Ezek szerint a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom mellett a „negyedik hatalmi ág” a sajtó. A történelem során azonban sokszor az újságírók nem tudták ellátni ezt a nemes feladatot úgy, ahogy a százhúsz évvel ezelőtti Szabadkán sem.
„Ki meri azt mondani, hogy Szabadka nem botváros?”– tette fel a kérdést a Bácskai Hírlap 1899. január 16-án. Történt ugyanis, hogy aznap délelőtt Macskovics Titusz, a város volt főmérnöke, téglagyári igazgató bikacsökkel, két tanú kíséretében jelent meg Krausz és Fischer nyomdájában, ahol a Népszava című helyi lapot is nyomtatták. Macskovics a lap szerkesztőjét kereste, mert egy jótékonysági mulatságról szóló cikkben rossz fényben tüntették fel az unokahúgát. A nyomdatulajdonosok elmondták, hogy a szerkesztő Szegeden tartózkodik. Macskovics azonban nem tágított. A nyomda egyik szedőjétől, bizonyos Hirth Lipóttól, azt követelte, hogy árulja el, ki írta az ominózus cikket. A szedő azonban nem volt hajlandó elárulni az újságíró nevét, mondván, az a szerkesztő dolga. Erre Macskovics kétszer arcon ütötte Hirth-et, majd a vasvégű bikacsökkel úgy fejbe vágta, hogy az elájult.
„[…] s mint aki jól végezte dolgát, e fenyegető szavakkal távozott: »Ez csak a kezdet, mert két huszárt fogok felbérelni, a ki felkaszabol benneteket, ha nem mondjátok meg ki írta!«” – olvashatjuk a Bácskai Hírlapban.
De a Bácskai Hírlap újságíróinak sem volt könnyebb a helyzete. A lap szerkesztősége a városházával hadakozott ebben az időben.
„A városháza nem nagyon szeret bennünket. De hát a szerelem olyan, hogy nem keresi azt, hogy találkozik-e viszontszerelemmel és mi mégis rendkívül szeretjük a városházát. Szeretjük összes erényeivel, összes bűneivel. Szeretjük akkor amikor megtudjuk azt, hogy ott rend uralkodik, de még akkor is amikor rábukkanunk egy-egy kis panamára. Szeretjük különösen a kapitányi és a főjegyzői hivatalt, ahol bennünket egy idő óta nem látnak szívesen, amióta a hivatalos városházi újság megindult” – panaszolták a lap február 1-jei számában, és hozzátették, hogy a hivatalos városházi újság kiadása óta a rendőrség nem ad felvilágosítást a lapnak.
A városi hírek azonban így is eljutottak a szerkesztőségbe, mert „olyan körmönfont mesterség az a riporterség, hogy abban legtöbb esetben rendőri segítség sem kell”. És hogy ezt be is bizonyítsák a szabadkai olvasóknak, le is írtak egy, a városháza számára igen kellemetlen értesülést.
„A városházában ma délelőtt hivatalnoki razzia tartott, amely hivatva volt konstatálni azt, hogy a hivatalnokok a hivatalos órák alatt benn vannak-e a hivatalukban avagy pedig esetleg a távollét lenge ködében egy búfelejtő pohár bor avagy egy lélekszelídítő pohár sör mellett igyekeznek a hivatalos órák keserűségét néhány perczre elfelejteni.”
A pandúrok bizony több hivatalnokot munkahelyétől távol találtak meg, majd egy „alapos hangon tartott óráczió arra intette őket, hogy a jövőben jaj annak aki a hivatalos óráit ily módon megédesíteni akarja”.
