2024. április 20., szombat

Mesével átszőtt téli szünet

Magyarkanizsai programdömping

A József Attila Könyvtárban minden évben a téli szünet ideje alatt különböző elfoglaltságokat szerveznek a legkisebbeknek és a kicsit nagyobbaknak is.

Hogy hasznosan töltsék el az időt és társaságban legyenek a gyerekek, kiváló alkalomnak mutatkozik minden, a könyvtárban eltöltött óra. A tanulók amellett, hogy szórakoznak, tanulnak is, de egészen közelről ismerkedhetnek a könyvekkel is, hiszen körülveszik őket. A könyvtár munkatársa, Vörös Anna számolt be arról, hogy milyen elfoglaltságokat találtak ki a gyerekeknek.

– Az idén már sokadszor szervezzük meg ezt a téli játszóházat itt, a könyvtárban. Mondhatom, hogy mindig óriási sikere van az akciónak, már az első napon ötven gyerek vett részt rajta, és ez napról napra fokozódik, egyre többen jönnek. Az idei év témája Pom-pom, a mesefigura. Még tavaly kitaláltuk, hogy mi legyen az az irodalmi téma, ami köré csoportosulnak a foglalkozások, és többen is javasolták a Pom-pomot, amiben sok lehetőséget láttunk. Az épületen belül négy helyszínen vannak a csapatok, praktikus okok miatt is, ugyanis a 15-20 fős csapatokkal egy-egy foglalkozásvezető törődik, hogy mindenki megkapja a kellő figyelmet. Minden állomáson végigmennek a gyerekek, egymást váltogatva – mondta Vörös Anna.

A csapatok filmvetítésen vettek részt, bábjátékoztak, Pom-pom sapkát készítettek és a drámapedagógiában mélyedtek el. Az egyhetes program végén a gyerekek majd bemutatják a szülőknek, amit tanultak és készítettek, és persze a jutalom sem marad el.