A felkelők átadták a dzsihadistáknak Idlíb tartomány egészét

MTI/AFP

2019. január 10., 18:59

Kommentek száma 0 

Az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ágának számító Hajat Tahrír as-Sám (HTS) dzsihadistái csütörtökön fegyverszünetet kötöttek a felkelőkkel, és Idlíb tartomány egésze felett átvették az ellenőrzést - írta honlapján a fegyveres csoport.

Az elmúlt napokban heves összecsapások zajlottak a HTS és a török támogatást élvező Nemzeti Felszabadítási Front csapatai között. Az ország északnyugati részén található tartományt, valamint a szomszédos Aleppót, Hamát és Latakiát javarészt a felkelők és a dzsihadisták birtokolják.

A dzsihadisták a napokban offenzívát indítottak a térségben, és több mint ötven települést sikerült elfoglalniuk. Aleppó nyugati része teljesen a szélsőségesek kezére került. A harcokban legalább 130-an vesztették életüket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet is megerősítette, hogy az egyezmény következtében Idlíb egésze a HTS felügyelete alá került. A szélsőségesek egy helyi kormányt neveztek ki a tartomány igazgatására. Bár Idlíbben más dzsihadista csoportok - köztük a Húrasz ad-Dín, illetve a Turkesztáni Iszlamista Párt - is jelen vannak, ezek a HTS szövetségeseinek számítanak - húzta alá a megfigyelő központot vezető Rámi Abder-Rahmán.

2018. szeptember 17-én Moszkva és Ankara megegyezett arról, hogy feszültségmentesítési övezetet hoz létre Idlíbben és környékén. A kezdeményezés célja az volt, hogy egy pufferzóna alakuljon ki a Törökország pártfogását élvező felkelők és az oroszok támogatta szíriai kormányerők által birtokolt területek között, az összeütközést elkerülendő. Az asztanai megállapodást nem mindenki tartotta be, a dzsihadisták például nem voltak hajlandóak kivonulni az övezetből.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila