2024. április 20., szombat

Tömeges patrióta fogadtatás

Tízezrek lesznek Belgrádban Putyin érkezésekor

Január 17-én mintegy 70 ezer ember várja majd Vlagyimir Putyin orosz államfő érkezését Belgrádban, a Szent Száva-templom előtti téren – értesült ma az előkészületekről a Večernje novosti napilap. Putyin tömeges fogadásáról patrióta nemkormányzati szervezetek gondoskodnak, amelyhez a Szerb Haladó Párt is támogatást nyújt. A Belgrádi Fejlesztési Központ már beszámolt arról, hogy részt vállal a fogadás megszervezésében. A gyülekezés az Albánia Palota előtt lesz 15 óra körül. Az egyesület vezetője elmondta, egy olyan Szerbiában akarnak élni, amelyik élvezi a Kelet és a Nyugat támogatását is. Vladimir Jestrović hozzátette, hogy Putyin látogatását történelmi fontosságúnak tekintik, Oroszország támogatásának egyértelmű jelének. Az Albánia elől indulva a Milan király utcán halad majd végig a tömeg, majd a Slavija mellett. A Szent Száva-templom előtti téren fejeződik be a menet, ahol Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz elnök is köszönti a tömeget.