2024. április 20., szombat
PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON

Táncelőadás az Újvidéki Színházban

A Saša Asentić rendezte Dis Sylphide c. vendégjátékot az érdeklődők január 11–12-én, pénteken és szombaton, 19 órakor az Újvidéki Színház kistermében nézhetik meg.

A Kampnagel (Hamburg), a Künstlerhaus Mousonturm (Frankfurt), MIKUB e.V. (Berlin) és a Per.Art (Újvidék) koprodukciója többek között Mary Wigmann Boszorkánytánc (1926), Pina Baush Kontakthoff (1978) és Xavier Le Roy SelfUnfinished (1998) német táncművek alapján készült, amelyek nagy hatással voltak a színpadi mozgás későbbi fejlődésére, és amelyek megváltoztatták magának a táncnak az értelmezését. Az említett koreográfiák a maguk idejében forradalmian elütöttek a megszokott táncos normáktól.

A darab a fogyatékossággal élők helyzetére mutat rá a táncművészetben, hiszen a fent említett koreográfiák a mással és az ismeretlennel foglalkoznak, valamint az egyén és a társadalom viszonyával.

A csoport tagjai között vannak fogyatékossággal élő művészek is. Az előadás célja rávilágítani a fogyatékossággal élő művészek helyzetére a kortárs táncban, lehetőséget adva, hogy alkotói és művelői legyenek a tánc művészetének.

Fellép Natalija Vladisavljević, Jelena Stefanovska, Snežana Bulatović, Dalibor Šandor, Marko Bašica, Froszina Dimovszka, Dunja Crnjanski, Alexandre Achour, Olivera Kovačević Crnjanski és Saša Asentić. A koreográfia Alexandre Achour és Olivera Kovačević Crnjanski művészeti munkatársak munkája, a dalokat Natalija Vladisavljević szerezte, a jelmezeket Marina Sremac tervezte. A dramaturgiai tanácsadó Marcel Bugiel, a művészeti asszisztens Froszina Dimovszka.

A projekt az Aktion Mensch és a NPN Coproduction – Fund for Dance alapítvány támogatásával valósult meg.