Az elmúlt év filmsorozatgyártása is megmutatta, hogy a hollywoodi stúdiókkal ellentétben a tévésorozatok gyártói sokkal több fantáziával rendelkeznek, illetve sokkal erőteljesebben reagálnak a körülöttük lévő világra, s nem utolsósorban, amíg a játékfilmproducerek szeretnek biztosra menni, addig a televíziós világban sokkal nagyobb kedvvel, de mindenekelőtt merészséggel vágnak neki a műfajokkal, s a cselekménnyel történő kísérletezésnek. A tavalyi év során, hogy az úgynevezett online filmeket és televíziós sorozatokat sugárzó szolgáltatások (Netflix, Prime, HBO Go stb.) nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is lepipálták a „klasszikus” kábeltelevíziós csatornákat. A prímet minden tekintetben a Netflix elnevezésű szolgáltatás vezeti, amely 1987-ben videokölcsönzőként indulva a világ legnagyobb tartalomszolgáltatójává nőtte ki magát, s tavaly már 18 milliárd dollárt fordított sorozatok és játékfilmek gyártására, illetve sugárzására, amivel lényegében felülmúlta az összes filmstúdiót és televíziós vállalkozást is, ugyanakkor a Netflix, illetve a hozzá hasonló internetes tartalomsugárzók vezetői a hagyományos televízióknál sokkal könnyebben beleegyeznek új tartalomgyártási irányzatok felkutatásába, illetve ezek népszerűsítésébe. Bizonyos tekintetben ennek a végeredménye a Black Mirror (Fekete tükör) sorozat legújabb, Bandersnatch című epizódja is, amelynek bemutatásával az interaktív televíziózás alapjait fektették le a tavalyi év utolsó napjaiban, s gondolom mondani sem kell, hogy mekkora sikerrel. Az egyébként is maga nemében rendhagyó és merészelem megjegyezni, hogy korszakalkotó sorozat legújabb epizódjával ugyanis a mozgóképnek (egyelőre persze csak a streamingplatformon keresztül) megvalósítható új generációját honosította meg a köztudatban. A Netflix ugyanis a gyermekkorunkban oly népszerű lapozgatós játékkönyv – egyszemélyes szerepjátékot álmodta át mozgóképre, s amíg a lapozgatós játékkönyvet, a hagyományos regényekkel ellentétben, nem lineárisan kellett olvasni, hanem előre-hátra lapozgatva, a könyv utasításának vagy a véletlen (például kockadobás) hatásának megfelelően, addig a Bandersnatch nézése közben, a Netflix felülete számos ponton felajánlja, hogy térjünk vissza bizonyos döntéseinket kijavítani vagy új alternatívákat kipróbálni. Így a számítógépes egér kattintgatásával lényegében magát a főhőst irányítjuk döntéseiben, s ezáltal az epizód 45 perces–egy órás játékidejét, legalábbis a film készítői szerint 312 percre is kinyújthatjuk. E sorok írójának mindenesetre 2–2,5 óra órásra sikerült kinyújtani a cselekményszálat, s kipróbálgatnia az ez alatt az idő alatt előugró lehetőségeket/ cselekményszálakat. S irányítania az epizód főhősének egyébként eléggé nyomasztó, a Black Mirror világába tökéletesen beleillő történetét. A történet főhőse egyébként Stefan Butler (Fionn Whitehead), aki 1984-ben, a számítógépes játékok hőskorában egy kaland, játék, kockázat-típusú videojáték fejlesztésébe vágja a fejszéjét, viszont egyre inkább azon kapja magát, hogy nem ura a saját döntésének, valaki őt is irányítja, végül pedig egészen mélyre zuhan a hallucináció és a valóság ötvözeteként adódó őrületbe. Így az epizód a szabad akaratról, az alkotói folyamathoz szükséges őrültségről és persze a Black Mirror sorozatot meghatározó elvekről elmélkedik, és ebbe nézőjét is maximálisan bevonja, egész idő alatt kommunikál velünk, s ösztökél minket egy-egy választásra, olyan lehetőségeket felkínálva, amelyek első látásra triviálisnak tűnnek, de mégis ezernyi módon vernek át minket, s arra késztet, hogy a saját döntéseinket is megkérdőjelezzük, s ezzel bizonyos tekintetben, szinte a szó legszorosabb értelmében saját bőrünkön is érezhetjük a főhős tépelődését és kételyeit. Az epizód legyűrését követően (mert korántsem beszélhetünk sima végignézésről) – miután elégedetten konstatáltuk, hogy a tavalyi évre mindössze egy Black Mirror-epizód jutott, de ez viszont egy egész évadra elegendő pesszimizmussal és cinizmussal árasztott el minket – a Netflix tartalomtárában, fejünk kitisztítása érdekében, akaratlanul egy könnyen emészthető akció-, vagy éppen vígjátéksorozat után kezdünk el böngészni, vagy pedig a televízió képernyőjén keresztül egy természetfilm nézésével borogatjuk az elménket. Az interaktív történet egyedüli “hátulütője”, legalábbis a vajdasági magyar nézők számára az, hogy kizárólag a Netflix internetes (és előfizetős) felületén nyújt tökéletes élményt, másrészt egyelőre csupán az angolul (valamelyest) tudók élvezhetik a cselekmény szálainak a kibogozását.
Arcunkba „taposó” görbe tükör
Az idősebb tévénézők bizonyára emlékeznek a legendás Alkonyzóna (Twillight Zone) című antológia-sorozatra, amelynek epizódjaiban a fantasy, a sci-fi, a lélektani thriller vagy a horror elemei keveredtek egymással, gyakran egybekötve az egészet egy hátborzongató vagy váratlan csavarral. A 156 részt megélt sorozat befejezése után sokáig óriási űr keletkezett az ilyen stílusú történetek világában, egészen 2011-ig, amikor is Charlie Booker a brit Channel 4 televíziós csatornán előrukkolt a Black Mirror (Fekete tükör vagy Görbe tükör) című sorozat antológiával, amely a nagy előd hagyományait ültette át a modern televíziózás világába, azzal az óriási különbséggel, hogy amíg az Alkonyzóna elsősorban szórakoztató jellegű volt, addig a Fekete tükör epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben, ezenkívül reflektálnak az aktuális társadalmi mozgásokra is, cinikusan rámutatva a visszásságokra, a szabad társadalmakat belülről fenyegető veszélyekre, külön hangsúlyt fektetve az emberi gyarlóságok kigúnyolására. Ahogyan maga Charlie Booker jellemezte a sorozatot: „az összes epizód a mai életünket mutatja be, és azt az életet, amit 10 percen belül élhetünk, ha ügyetlenek vagyunk”. A sorozat mind a kritikusok, mind a közönség körében elsöprő sikert aratott. Sokan napjaink egyik legjobb és legfontosabb sorozatának tartják. Az egyes részekben történő eseményeket gyakran párhuzamba vonták a valósággal. David Cameron, egykori brit miniszterelnök „disznószex-gate” botránya során sokan utaltak a sorozat első epizódjára, míg Donald Trump amerikai elnökké választásakor a sorozat alkotógárdája az alábbi üzenetet tette közzé a „The Waldo Moment” című epizódra utalva: „Ez nem egy sorozatepizód, nem marketingfogás, hanem a valóság” A sorozat első két évadját Magyarországon és Szerbiában is az HBO (pontosabban a cég Cinemax elnevezésű csatornája tűzte műsorára), míg a harmadik és negyedik évad a Netflix tartalomszolgáltatón keresztül nézhető meg.
