2024. április 20., szombat
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Aranyhalacska

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Üdvözlöm, kérném végre azt az aranyhalacska-talizmánt, amiről beszélgettünk a nyáron. Szó volt akkor a védőangyalokról, talizmánokról meg amulettekről, a lényeg az, hogy ön akkor azt említette, jelentkezzek december folyamán, hogy elküldjön egy aranyhalacska hűtőmágnest, amelyet december utolsó napjaiban kell nekem is aktiválnom, vagyis hogy megsúgjam neki a három kívánságomat az elkövetkező évre, ugyanis, ahogy ön említette, akkor idézhető meg egy őrangyal, aki ebben segít.

– Igen, így mondtam. Ugyanis egy talizmán vagy amulett egy kívánságra programozható be, kivétel a december 27-e és 31-e közötti napok, amikor Pojél őrangyal uralkodik, aki mindent meg tud adni, amire csak vágyunk. Megvan a pontos formája, hogy hogyan lép vele kapcsolatba energetikai szinten, mi az, amit mond neki, és hogyan fogja megfogalmazni a kívánságát. Itt egybevonjuk az aranyhalacska mesebeli tulajdonságát is, hogy ő három kívánságot tud teljesíteni. Tehát megvan a háromféle kapcsolódás is, ez a megfelelő, kézzelfogható szimbólum, az aranyhalacska, megvan a pontos idő, december utolsó napjai, s megvan a megfelelő energiaforrás is, ez pedig a Pojél őrangyal energiája. Ez így együttesen hat. Mindig fontos a hármas szám, ez olyan, mint a szentháromság, mindig növeli az energiát és a jelentőséget. Ezt a szentháromságot a valláson kívül is sok mindenben megtaláljuk, például a horoszkópban is jelen van. Ott ha egyszer megjelenik egy bolygóállás, ami valamit jelez, akkor van rá esélyünk, hogy az a dolog megjelenjen az életünkben, akár jó, akár rossz dologról van szó, s itt még ez nagyon befolyásolható a szabad akarattal. Tehát az egyszeri megjelenés alkalmat, lehetőséget kínál. Ha két helyen mutatkozik a horoszkópban valami, melynek egy a jelentése, akkor nagy valószínűséggel be is következik a dolog, nemigen kell tenni érte, esetleg akkor kell tenni, ha el akarjuk kerülni, ekkor van rá esély, hogy elkerüljük. Ám ha valami három helyen megmutatkozik, ha háromszor megjelenik a szimbólum, ott mese nincs, akkor ott be is következik az esemény, ha fejünk tetejére állunk, akkor is. Természetesen enyhíteni tudunk azon is, mágikus szertartásokkal, talizmánokkal, amulettekkel, ám teljesen nem kerülhetjük el. Tehát e hármas erőt most ki tudjuk használni év végén arra, hogy kimondjuk a három kívánságunkat az elkövetkező évre.

– Mi a különbség a talizmán és az amulett között?

– Az emberek ősidők óta viselnek vagy maguknál hordanak bizonyos tárgyakat, kabalákat és szimbólumokat, melyek különböző energiákat hordoznak, védenek, szerencsét hoznak. Az amulettek azok a tárgyak, melyeket a mágus különféle energiákkal telít meg, hogy védelmet adjanak, akár fizikai vagy lelki téren, a balszerencsét el tudják űzni és akár a betegségektől és különféle veszteségektől is meg tud óvni. Segíthet abban is, hogy megőrizzünk valamit, ami veszélyeztetve van, hogy elveszítjük. Az amulett passzív energiákat hordoz. Az sem mindegy, hogy milyen tárgyat fogunk beprogramozni, betelíteni energiákkal, mert már magának annak a tárgynak is bizonyos szinten kell legyen saját energiája is, és tudni kell azt is, hogyan egyesítsük a hordozó energiáját a talizmán eredeti energiájával, s mindezt a kívánt hatás, a cél energiájával is. Tehát több dolgot figyelembe kell venni, hogy a hatását kifejtse egy amulett vagy talizmán. A talizmán aktív energiákat hordoz, itt egy bizonyos tulajdonság elsajátításán, vagy egy bizonyos dolog, tárgy vagy személy megszerzésén, bevonzásán van a hangsúly. Az amulett jobban taszító energiákat hordoz, hogy eltaszítsuk magunktól a rosszat, a talizmán pedig bevonzó energiákkal működik, hogy bevonzzuk a jót.

– Értem már. Ezt az aranyhalacskát mire használhatom, talizmánként vagy amulettként, esetleg lehet-e mindkét dologra?

– Nagyon helyes ez a kérdés, mert nem kell egy tárgyat vonzásra is, taszításra is használni. Tehát ha amulettként használjuk, akkor ön védelmet kaphat általa, megszabadulhat betegségtől, rossz szokástól, bizonyos tehertől, akár bizonyos személy ártó hatásától, adósságtól, bármitől, amit el akar távolítani életéből. Ha viszont az elkövetkező egy évre be akar vonzani az életébe dolgokat, eseményeket, embereket, akkor mind a három kívánság legyen vonzalomra, s akár pénzt, szeretetet, utazást, élvezetet, tudást vagy tárgyat szeretne, erre programozom be.

– Nagyszerű, tehát a lényeg az, hogy most decemberben ide érjen hozzám az aranyhalacska, s az újév előtti napokban az ön által megadott utasítás szerint Pojél őrangyal által megerősítsem a kívánságom e halacskán keresztül. Meg kell-e mondjam önnek a pontos kívánságomat?

– Igen, erre azért van szükség, mert én önre energetizálom be ezt a tárgyat, s az ön kívánságának a rezgéseit táplálom bele bizonyos mágikus módszerek által, s a jelképét is felrajzolom rúna, angyalpecsét számok, szigilek vagy más jelképekbe préselve azoknak az energiáknak az erejét.

– Még csak egy kérdésem lenne, lehet-e mások számára, szeretteim számára is valamilyen kívánság?

– Igen, lehet, de ennek is megvan a szabálya. Egy aranyhalacska egy személynek van, tehát nem lehet benne a pénzvonzás az ön számára is meg a szomszédasszony számára is, esetleg gyermeke szerelmi élete rendezése is. Tehát, ha ilyet akar, külön halacska kell önnek, külön halacska a szomszédasszonynak és külön a gyermeke részére is.

– Értem, tehát akkor máris mondom a saját három kívánságomat, s három kívánságot a gyermekem számára is. Van-e valamilyen áldozat, mert ha jól tudom, az angyalok segítségét amikor igényeljük, bizonyos áldozatra is szükség van.

– Igen, de ez olyan áldozat, mely a tízparancsolat betartásával függ össze, természetesen normális, mai viszonylatban, nem pedig a szigorú ósdi felfogások szerint. Egyszóval, ha ön nem szegi meg az erkölcsi és jogi törvényeket, igazságra törekszik s pozitívan viszonyul mások felé, nincs mitől tartania.