2024. március 29., péntek

Putyin január 17-én Szerbiába látogat

A tervek szerint a szerb és az orosz állam képviselői több mint 20 bilaterális megállapodást írnak alá

A szerb államfő hivatala ma hivatalosan is megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője január 17-én Szerbiába utazik. A látogatás hivatalos programját egyelőre nem közölték. A korábbi bejelentések értelmében az orosz államfő látogatásának alkalmából a két ország képviselői feltehetőleg több mint 20 bilaterális megállapodást írnak alá különböző területeken megvalósuló projektumok vonatkozásában. Emellett az infrastruktúra, az energetika és az innováció területén megvalósuló közös projektumokról is szó lesz. Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin legutóbb tavaly október 2-án találkoztak, illetve tárgyaltak Moszkvában.

A hétfői nap folyamán olyan sajtóértesülések is napvilágot láttak, hogy Vlagyimir Putyin látogatásának napján a Szerb Haladó Párt szervezésében nagygyűlést szerveznek Belgrádban, válaszként az immár több mint egy hónapja zajló polgári és ellenzéki tüntetésekre.