2024. március 28., csütörtök

Belső bizalmatlanság övezi az ellenzéki előválasztást Magyarországon

Idén először előválasztáson keresi az ellenzék az őszi főpolgármester-választásra kiállítandó jelöltjét. Szerintük csak így lehet esélyük visszaszerezni Budapestet a kormánypártoktól. Azonban már a Magyarországon teljesen szokatlan megoldás kivitelezésében sem tudtak megállapodni, így az előválasztást két fordulóban rendezik meg.

Az első, februárig tartó körben bárki indulhat, aki összegyűjt kétezer aláírást. Egyelőre két jelölt-jelölt, az MSZP-s Horváth Csaba és a Párbeszéd társelnöke és zuglói polgármestere, Karácsony Gergely részvétele tűnik biztosnak, ezért ezt a baloldal előválasztásának tekintik.

Második körre leginkább azért van szükség, mert az LMP által támogatott Puzsér Róbert demokratikus aggályok miatt nem csatlakozott az első fordulóhoz. Szintén a második körben venne részt Sermer Ádám a Liberálisoktól, és esetleg a Momentum - bár erről még nem döntöttek, és jelöltjük sincs. Sőt, bár a baloldal és Puzsér Róbert írásban megegyezett róla, még a második kör léte sem biztos.

- Lesz-e szükség arra a második fordulóra, ez a jövő zenéje - mondta az Euronews-nak Horváth Csaba. - De egy tény: aki komolyan gondolta az indulását, az most ott lesz a rajtszalagnál."

- Ha lesz második kör, és abban én részt veszek, az azt jelenti, hogy az demokratikus, tiszta és minden szempontból elfogadható - jelentette ki Puzsér Róbert. - De őszintén szólva komoly kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy az MSZP ezt komolyan gondolta, vagy hogy egyátalán szavahihetőek - tette hozzá.

A jelöltek közötti viszony tehát már most sem felhőtlen. Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint tovább éleződnek majd az ellentétek, ez pedig az újrainduló jelenlegi, kormánypárti főpolgármesternek kedvez.

- A legjobb Tarlós Istvánnak, hogy előválasztást tart az ellenzék - vélte, - ugyanis nyár közepéig az ellenzéki jelöltek egymást fogják kritizálni, bántani, rugdosni, Tarlós István pedig majdnem egy éven keresztül kampányolhat saját maga mellett, míg végül az utolsó hónapokban esetleg az ekkorra már megtépázott, a többi ellenzéki jelölt által megrugdosott jelölt esetleg szembefordul vele.

Az elemző szerint az előválasztás általában segíthet egy politikai közösség közös jelöltjének megtalálásában, de Magyarországon ennek hiányoznak a hagyományai, illetve a jelenlegi esetben a jól meghatározott keretei is.