2024. április 20., szombat

Érkezik a Lidl és több üzem is épül Óbecsén

Évértékelő interjú Dragan Tošić polgármesterrel

Dragan Tošić 2016 derekán az után foglalta el a polgármesteri széket Óbecsén, hogy elődje, Vuk Radojević mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár lett a tartományi kormányban. Különféle beruházások és rendezvények kapcsán az elmúlt időszakban gyakran szerepelt az újságok hasábjain. A Magyar Szónak december utolsó napjaiban nyilatkozott a 2018. évről és az idei tervekről.

Dragan Tošić (Fotó: Fehér Rózsa)

Dragan Tošić (Fotó: Fehér Rózsa)

Ön szerint miről marad emlékezetes 2018?

– Sok minden meghatározta a múlt évet, de a korábban borzasztó rossz állapotban lévő Dositej utca felújítását és a Csillag tér átépítését tekintem az elmúlt év legfontosabb eseményeinek – ezek a beruházások egy olyan elképzelés részét képezik, amelyben a Miloš Crnjanski utca Csillag tér és Jovan Zmaj utca közötti része, a Csuka Zoltán utcának a jelzőlámpáig tartó szakasza és a Gerberék utca Miloš Crnjanski utcától a központig terjedő részének a felújítása is szerepel. Ha elkészülünk velük, a városközpontnak ez a része teljesen új külsőt kap. A sportközpont tetőszerkezetét is sikerült felújítanunk, és több évtizednyi várakozás után végre üzembe helyezhettük az új péterrévei vízrendszert is. Ezeket a beruházásokat nagyrészt a felsőbb szintekről érkező támogatásoknak köszönhetően tudtuk megvalósítani.

Milyen beruházások várhatóak az idén?

– A Lidl kereskedelmi lánc megvette a Bečejprezvoz vállalat központi telkét, így az autóbusz-állomás helyén áprilisban építkezni kezdenek. Ezt követően mi is felújítjuk a Danilo Kiš utcát. A buszállomást a Bečejprezvoz kihelyezi a központból, ahol csak buszmegállók lesznek. Az ipari övezetben megvásárolt egyik telken galvanizáló üzemet épít a Knežev Group, és az olasz Norman Group is tavaszra kezdi itt a textilipari gyár építését. Egy osztrák fémfeldolgozó cég szeretné megvenni a galvanizáló- és a textilüzem közötti telket, erről egyelőre még csak szándéknyilatkozatunk van.

Lesz munkaerő ezekbe az üzemekbe?

– 2012-ben 7200 foglalkoztatottja volt a községnek, most pedig csaknem 9200 – annak ellenére, hogy sokan elmennek külföldre. Az olaszok két éve folytatnak itt és a környéken piackutatást, ennek során megállapították, hogy lesz elegendő munkásuk. Az igényeik kielégítésére a duális képzés keretében várhatóan nyílik majd egy divatszabó tagozat is Óbecsén. Ezek a cégek mind komoly vállalkozások, nem fektetnek be felelőtlenül.

A lóversenypályát három parcellára osztották, így kívánják értékesíteni. A régi szállodához közel eső parcellát a Knežev Group vette meg, hogy hotelt építsen. Mikor kezdik el a beruházást és mi lesz a sorsa a másik két parcellának?

– A szálloda projektumterve elkészült, és ha befejezik a galvanizáló építését, megkezdődik a szállodáé is. A középső parcella iránt egyelőre nincs komoly érdeklődő, de a harmadik iránt van, ahova aquaparkot tervez egy befektető, amely arra vár, hogy az önkormányzat pontot tegyen a furat körüli teendők végére, ugyanis szét kell választanunk a vizet és a gázt benne. A gázból elektromos energiát lehet előállítani, a víz hűtésével nyert energiát pedig fűtésre tudnánk felhasználni. Erre a projektumra volt egy 25 millió dináros pályázatunk, de két jelentkező is 33 milliós ajánlatot nyújtott be a kivitelezésre. A realitások figyelembe vételével januárban módosítjuk a projektumot, majd februárban újra kiírjuk a közbeszerzési eljárást.

Évek óta gond a városi stadion melletti csapadékelvezető csatorna, ezt is már egy ideje készülnek rendbe hozni. Hol áll most ez a projektum?

– Olyan „csapadékelvezető” csatornáról van szó, amely bűzlik, mert sokan ide vezetik el a szennyvizüket, holott a városnak azon a részén van kiépített csatornarendszere. Szeretnénk kideríteni, mennyibe kerül ennek a problémának a megoldása. Egy turbinára van szükség, amely ebből a csatornából kétszer gyorsabban szivattyúzza majd ki a vizet, mert csak ezután tudjuk becsövezni és befedni ezt a csatornát. A lakosság ezután már nem vezetheti ide a szennyvizét, rá kell majd csatlakozniuk a városi szennyvízhálózatra. Hogy mikor tudunk ebbe belevágni, az a Vajdaság Vizei Közvállalattól is függ.

Az a szóbeszéd járja, lehet, hogy bezárják a Petőfi Sándor Általános Iskolát és diákotthon lesz belőle. Mit tud ezzel kapcsolatosan mondani? Az iskola tornaterme is évek óta befejezésre vár.

– Ebben a pillanatban senki nem tudja, mi lesz az iskola sorsa. Szakemberek dolgoznak a községi iskolahálózat feltérképezésén. Bárhogy is lesz, az az épület nem marad üresen. Én nem vagyok arról meggyőződve, hogy lakat kerül az iskolára, de ha mégis így alakulna, akkor diákotthonná alakítanánk, mert nagyon fontos, hogy minél többen tanuljanak az óbecsei középiskolákban. Ami a tornatermet illeti: nekünk ez az épület kell, bárhogy is alakuljanak a dolgok. Azért késik a befejezése, mert Szerbiában több mint 30 ilyen objektum épül. Nehéz örökségről van szó, de mi majd befejezzük.

A közvélemény-kutatások szerint mindig visszatérő kívánsága a lakosságnak a városi Tisza-strand. Lesz nekünk valaha strandunk?

– Én is nehezen viselem, hogy egy ilyen szép folyónak nincs strandja Óbecsén. Aki ellátogat a városunkba, megnézi a Dunđerski-kastélyt, az új központot, a zsilipünket és a Tiszát. De ha elsétál a folyóhoz, azt látja, hogy valami ott hiányzik. Mi meg akarjuk építeni a strandot, de nehéz a nulláról elkezdeni. Óbecse a rosszul sikerült privatizáció előtt gazdagabb volt mint Inđija vagy Stara Pazova, mégsem gondolt akkor senki arra, hogy rendes strandot építsen. Mi az ipari övezet kialakítása és a központ újjáépítése után a Tiszán szeretnénk folytatni a munkát. Ha megépülne a strand, a város is visszanyerné a régi fényét.

De van már valami konkrét tervük erre?

– Ezt a beruházást az aquapark megépítése után érdemes elkezdeni, mert akkor kaphatna a Tisza-part egy egységes képet.

A közvélemény-kutatásokban a kóbor kutyák problémája is mindig napirenden van. Gondolkodnak-e például ingyenes ivartalanítási akciókon, ahogy azt több környékbeli községben is teszik?

– Valamit valóban tennünk kell, mert ez komoly probléma a községben, de végső megoldásunk nincs a kóbor kutyákra. Tetszik ez az elképzelés, megnézzük, mit tehetünk.

Az idén csaknem kétmilliárd dinárból tudnak gazdálkodni. Mire költenek majd a községi költségvetésből?

Az év elején jelennek meg a tartományi és köztársasági pályázatok, azok eredménye után dől el, hogy pontosan mire jut majd pénz. Középiskolákat szeretnénk felújítani, csatornázásokat tervezünk, közvilágítást modernizálunk, valamint utakat aszfaltozunk és javítunk majd.