Évzáró a csókai klubban

fm

2019. január 5., 14:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csókán a hagyományoknak megfelelően évzáró tornát tartottak, amely ezúttal a versengés mellett főként a társalgás színtere volt. A megmérettetésre a Tisza menti régió klubjai közül a házigazda csókaiak mellett a kanizsaiak, a tiszaszentmiklósiak és a törökkanizsaiak jelentkeztek, a zentai fiatalok pedig már a téli szünet nyújtotta szabadidőben pihenték ki a 2018-as év fáradalmait.

Az újévi torna résztvevői

Az újévi torna résztvevői

A félszezont lezáró verseny ünnepi hangulatban zajlott, összesen 30 gyermek állt asztalhoz, a lebonyolításnak köszönhetően pedig mindenki legalább öt meccset játszott. Az esemény a játék mellett arra is lehetőséget adott, hogy a Csóka Asztaliteniszklub értékelje a mögötte lévő hónapokat. Kormányos László, a női csapat vezetőedzője új életet vinne a nagy múltú egyesületbe.

A kitűzött célt sikeresen teljesítettük, hiszen második helyen zártunk 2018-ban az I. ligában. Nagy köszönettel tartozunk a klub régi játékosainak, akik három-három meccs erejéig újra ütőt ragadtak, s Golić Katarina és Berze Éva is remekül szerepelt. Nagyon jól játszott a szabadkai Mészáros Izabella és a Vojvodinából Csókába kerülő Milovanović Ivana is. Hét győzelem mellett két vereség csúszott be, de ezeken a találkozókon is nüanszokon múlott minden. A fiúcsapat Komlušan Stefan visszatértével első helyen zárta a félszezont a II. Vajdasági Ligában, az utánpótlásban pedig újra kezdünk magunkra találni, de rendkívül nehéz dolgunk van” – mondta Kormányos.

A kisgyerekekkel való foglalkozást Bečejski Sanja egykori pingpongos vezeti, Kormányos ugyanakkor hozzátette, hogy az elvándorlás valós probléma, s mivel egyre kevesebb diák ül az iskolapadban, már az is rendkívüli eredménynek számít, ha három-négy fiatalt sikerül az asztaliteniszhez csábítani.

A szezon második felében örülnénk annak, ha meg tudnánk tartani a tabella felső részén való pozíciónkat, ám amennyiben Golić és Berze vállalnak még meccseket, és adott lesz a lehetőség a feljutásra, akkor természetesen megpróbáljuk kihasználni az alkalmat, hogy ismét szuperligás csapata legyen Csókának” – zárta mondandóját a női csapat vezetőedzője.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége