2024. április 20., szombat

Több mint 160 millió dinárt szabálytalanul költöttek el Óbecsén

Az önkormányzat 2017. évi működését vizsgálta tavaly az Állami Számvevőszék

A közbeszerzési eljárásokban 122, a fizetésekben 8, a kötelezettségvállalásokban pedig 31 millió dinárt tesz ki az az összeg, amelynek elköltése során szabálytalanságokat észlelt az óbecsei önkormányzat 2017. évi pénzügyeinek ellenőrzésekor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – derül ki a szervezet december 26-án közzétett jelentéséből. Az ÁSZ részletes észrevételeit a MojBečej hírportál tette közzé a napokban.

 Az ÁSZ önkormányzati költségvetéseket vizsgáló osztályának a tapasztalatai szerint a városok és községek költségvetésük minden 7. dinárját szabálytanul költik el. A szervezet jelentésében az áll, hogy a közbeszerzések során az önkormányzatok gyakran költenek el be nem tervezett összegeket, az eljárások sokszor nem a hatályos közbeszerzési előírásoknak megfelelően zajlanak, a fizetések esetében pedig gyakran hibás alapbérrel, valamint rossz szorzókkal és ösztönzőkkel kalkuláltak.

Az ÁSZ Óbecsén azt is megállapította, hogy a Városi Múzeum 2017 novemberében megválasztott igazgatója nem tesz eleget az intézmény statútuma által előírt feltételeknek, amelyek művészettörténeti, régészeti, történészi, etnológusi, irodalmi vagy biológiai felsőfokú végzettséget és legalább öt év (ebből három év muzeológiai területen szerzett) munkatapasztalatot követel meg. Ezzel szemben az intézmény élére ötéves oktatói munkatapasztalattal rendelkező angoltanárt nevezett ki a községi képviselő-testület.

Az önkormányzatnak 90 napon belül jelentést kell készítenie az ÁSZ-nak, s ebben ki kell térnie arra, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a szabálytalanságok kijavítására. Ha erre nem kerül sor, az ÁSZ bírósági feljelentést tehet.