2024. április 19., péntek

Harmadszorra nem sikerült fordítani

Novak Đoković jó kezdés után erősen visszaesett a spanyol Roberto Bautista elleni dohai elődöntőben, és nem jutott el a zárómeccsig. Bautista 7:2-re szépítette az egymás közötti mérleget, és ma a döntőben a BerdychCecchinato meccs győztesével találkozik.

A rutinosan megnyert első játszma után Đoković a másodikban 4:3-nél szerzett breakelőnyt, ám amikor azt hihettük, hogy az döntőnek is bizonyul, fordult a kocka. A világelső nyert helyzetből szettlabdákkal találta magát szemben, nagy nehezen még kiharcolta a rövidítést, amelyben azután elbukott. A döntő játszmát a spanyol nyitotta breakkel, és amikor 5:3-ra húzott el, Novaknak már csodára volt szüksége. Csodák azonban nem történnek naponta, Novak zsinórban harmadszor nem tudott kimászni a csávából, így legközelebb az Australian Openen láthatjuk.

Mint ahogyan feltételezhettük is, Dušan Lajović nem volt képes meglepni a kemény borításon is egyre jobb olasz Marco Cecchinatót. Lajovićnak azonban a dohai negyeddöntő három hely haladást jelent a ranglistán. Az ópázovai a jövő héten Sydney-ben játszik.

A következő heti tornák selejtezőjére két szerbiait sorsoltak. Györe László az aucklandi versenyen a 34 éves argentin Horacio Zeballosszal kezd, akitől négy esztendeje a genovai challengeren kikapott. A tábláért két győzelem kell. Sydney-ben Aleksandra Krunić próbálkozik feljutni az erős összetételű torna táblájára. Ha a rajton legyőzi az ausztrál Priscilla Hont, a háromkörös selejtező 2. fordulójában Kristina Mladenović lehet a riválisa.

Az e heti női tornák legnagyobb meglepetése a 18 éves kanadai Bianca Andreescu pazar sorozata. Miután a ranglistán 152. román származású tini átjutott az aucklandi selejtezőn, sorban nyert Babos Tímea, Caroline Wozniacki és Venus Williams, tehát egy páros és két egyéni világelső ellen, amivel már 38 helyet haladt, és a döntőért a tegnap 33. születésnapját ünnepelő tajvani Hszie Szu-vejjel mérkőzik.