2024. március 28., csütörtök

Milliók köszöntötték tűzijátékkal az új évet

Angliában késeltek, Japánban és Németországban szándékosan a tömegbe hajtottak

Világszerte tömegek köszöntötték közterületen az új évet. Szinte mindenütt volt tűzijáték, zene, tánc és pezsgő. A szabadtéri ünnepségekre a merényletek veszélye miatt több helyen erős rendőri jelenlét mellett került sor. Manchesterben mégis embereket késelt meg egy férfi; a támadást „terrorizmushoz kötődő” cselekményként kezeli a rendőrség. A németországi Bottropban valaki gyalogosok közé hajtott szilveszterkor. Tokióban is ezt tette egy fiatal, akinek akcióját terrorcselekménynek minősítették.

A világ sok nagyvárosában megerősített biztonsági intézkedések közepette várták, illetve köszöntötték utcabálokon az új esztendőt, amelyre először a csendes-óceáni Szamoa és Kiribati szigetén koccinthattak az emberek. Az országok többségében rengetegen ünnepeltek köztereken, ahol szinte kötelező volt a tűzijáték, a zene, a tánc és a pezsgő, néhol lézerparádéval és világsztárokkal is ráerősítettek a programokra.

Sydney-ben, Bangkokban, Rio de Janeiróban és másutt csaknem egymillióan gyönyörködtek az alkalmi tűzijátékban. Nem mindenütt gyűlt azonban össze ekkora tömeg. Néhol „csak” százezrek mentek ki az utcákra, terekre szilveszterezni. Másutt kevesebben.

Hongkongban több százezren látogattak el a Victoria Harbour kikötőbe, hogy lássák a tűzijátékot. Az új-zélandi Aucklandben is tízezrek csodálták meg a színes rakéták fényeit. Jakartában, az indonéz fővárosban egyéb szilveszteri rendezvények is a figyelem középpontjába kerültek. Így az a gigaesküvő is, amelyen több száz párt adtak össze.

TINÉDZSERREL VÉGZETT A RAKÉTA

A jóval távolabbi Berlinben és Párizsban – az időeltolódás miatt – később ünnepeltek az utcán a helyiek és a turisták csoportjai. Terrorveszélytől tartva mindkét fővárosban fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Franciaországban az ellenőrzés vonatkozott a kormányzat ellen tiltakozó sárgamellényesekre is, akik erőszakmentes ünnepi megmozdulást szerveztek. A párizsi és berlini városközpontban rendezett zenés, tűzijátékos és fényshow-val tarkított szilveszteri–újévi parti incidens nélkül ért véget.

Ausztriában és Hollandiában azonban halálos áldozatokat szedett a magán szervezésű tűzijáték. Az előbbi országban egy tinédzser, az utóbbiban két felnőtt férfi vesztette életét rakétarobbanás miatt.

GONDOLÁBAN REKEDTEK

A nyugat-franciaországi Rennes-ben azonban olyasmi történt, ami még soha. Felejthetetlenné is vált tőle nyolc ember újévvárása. Műszaki hiba miatt ugyanis az ünnepi vásár óriáskerekének egyik gondolájában rekedtek – ötven méter magasságban. Mulatozás helyett dideregtek, s várták, hogy kimentsék őket. Ez nyolc óra elteltével (helikopter bevonásával) meg is történt.

Nagy-Britanniában is emlékezetes marad 2018 szilvesztere, hiszen valószínűleg ez volt az utolsó, amelyet még az EU-hoz tartozva ünnepeltek meg. A tervek szerint ugyanis az ország márciusban kilép a közösségből. A nagyobb települések utcáin tömegek szilvesztereztek. A fővárosi London Eye óriáskerékről és a Temzén horgonyzó uszályokról indított tűzijáték-rakétákat még európai művészek zeneszámai kísérték, 250 ezer néző jelenlétében.

„TERRORIZMUSHOZ KÖTŐDŐ” CSELEKMÉNYEK

Az óév utolsó óráiban Manchesterben riasztani kellett a rendőrséget: a Victoria pályaudvaron ugyanis egy 25 éves férfi – iszlamista felkiáltással – három személyt, köztük egy rendőrt sebesített meg konyhakéssel. Egyikük sincs életveszélyben. A támadót gyorsan elfogták, s őrizetbe vették, az újévköszöntő rendezvényeket pedig megtartották. A rendőrség „terrorizmushoz kötődő” cselekményként kezeli az angliai támadást.

A németországi Bottropban pedig szándékosan a gyalogosok közé hajtott egy 50 éves autós szilveszter éjjel; legalább öt embernek, köztük szíriaiaknak és afganisztániaknak okozott sérülést. A német állampolgárságú gázolót a rendőrök őrizetbe vették. A hatóság célzott merényletre gyanakszik, aminek indítéka az elkövető idegenellenessége lehet.

Japánban újév napján jegyeztek fel hasonló incidenst, amelyet a rendőrség terrortámadásnak minősített. A gyorsan fülön csípett elkövető is elismerte, hogy ez történt, amikor Tokióban bérelt furgonjával egy forgalmas bevásárló utcában szándékosan a bulizó tömegbe hajtott. Később azonban azt mondta, így akart tiltakozni a halálbüntetés ellen.

Ki­lenc ember ­sé­rülését okozta. A baj nagyobb is lehetett volna, ha a gép­ko­csi 21 éves japán vezetőjének maradt volna ideje meggyúj­tani a járműben külön kannába készített ke­ro­zint.

A PÁPA IS ÜZENT

Az Egyesült Államok nagyvárosaiban is különleges óvintézkedéseket vezettek be. New Yorkban a város híres forgalmi csomópontját, a Times Square-t és környékét keresték fel a legtöbben. A korábban remélt kétmillió helyett azonban legfeljebb 800 ezer ember jött össze, de nem a minden korábbinál szigorúbb ellenőrzések, hanem a szakadó eső miatt. Az országban másutt is köszöntötték utcabálokkal az új évet, a legtöbb helyen szintén esőben.

António Guterres ENSZ-főtitkár New Yorkból üzent. Újévi köszöntőjében az általános éghajlatváltozás fenyegetéseire is figyelmeztetett, de utalt a növekvő intolerancia, a geopolitikai megosztottság és egyenlőtlenségek veszélyeire is. A Szent Péter-bazilikában bemutatott hagyományos újévi miséjén Ferenc pápa is ostorozta a világ megosztottságát, s óvott a csak keveseknek jó lelketlen profithajhászástól.

BÉKEÜZENETTEL BÚCSÚZOTT A CSÁSZÁR

Az országok vezetői ünnepi beszédeket tartottak. Akihito japán császár, aki hazája modernkori történetében példátlan módon az idén lemond a trónról, utolsó újévi beszédét tartotta. Békét és boldogságot kért népének, s a világnak.

Angela Merkel német kancellár egyebek mellett azt mondta, hogy hazájának nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi közösséget feszítő gondok megoldásában. Újévi köszöntőjében kiemelte: korunk kihívásaival csak összetartással és a határokon átívelő együttműködéssel lehet megbirkózni. Hangsúlyozta: az éghajlatváltozás, meg a migráció „irányítása és rendezése”, a harc a nemzetközi terrorizmus ellen olyan sorskérdések, amelyeket Németország meg akar oldani. Az EU-ról megjegyezte: Németország azért is küzd, hogy a közösség robusztusabb, erősebb legyen, és javuljon döntéshozatali képessége.

LONDON ÚJ FEJEZETRE KÉSZÜL

A brit miniszterelnök a Brexit-megállapodás elfogadására szólította fel a szigetország parlamentjét. Theresa May kijelentette: ha a január harmadik hetében esedékes alsóházi szavazáson ez megtörténik, az Egyesült Királyság életében új fejezet kezdődhet az idén.

Hszi Csin-ping kínai elnök újévi üzenetében azt ígérte, hogy folytatják a reformokat és a nyitást a világ felé. A Washingtonnal kialakult kereskedelmi konfliktusra nem tért ki, ám megjegyezte: 2019 „új lehetőségeket és kihívásokat” hoz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Kína eltökélt nemzeti szuverenitása és biztonsága megvédésében, ugyanakkor fontos számára a világbéke fenntartása és a közös fejlődés elősegítése.

Az idei év feladatairól telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel. Egyetértettek a kétoldalú viszony javításában.

TRUMP CÍMLAPHŐS MARAD

A kínai–amerikai kapcsolatok alakulását nehéz megjósolni, ám az szinte már most borítékolható, hogy az újságok címlapját az idén ismét Trump uralja majd. Róla az is elmondható, hogy 2018 egyik legfontosabb diplomáciai áttörésének főszereplője volt. Júniusban ugyanis Szingapúrban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az enyhülés a Koreai-félszigeten ennek ellenére még ingatag. Az ottani helyzetet ebben az évben is nagy figyelem övezi majd, akárcsak a jemeni vagy a szíriai háború alakulását.
Kim újévi beszédében megerősítette elkötelezettségét a teljes atommentesítés mellett. Ám azt is közölte: kénytelen lesz új utat keresni, ha az Egyesült Államok egyoldalú lépéseket követel tőle, továbbra is szankciókkal sújtja hazáját és nyomást gyakorol rá, megfeledkezve saját ígéretei betartásáról. Dél-Koreának pedig azt javasolta: teljesen hagyjon fel az amerikaiakkal közösen tartott, hadászati fegyvereket is felvonultató katonai gyakorlataival.

**********

Több százezer kisbaba született

Újév napján 395 ezer gyermek született világszerte az ENSZ becslése szerint. A babák negyede Dél-Ázsiában jött világra. Január 1-jén a legtöbb újszülöttet Indiában és Kínában regisztrálták; az előbbiben 70 ezret, az utóbbiban 45 ezret. (Forrás: MTI/dpa)