2024. március 29., péntek

Kevesebb, de hatékonyabb

Az idén 6,4 milliárd dinár a tartományi agrárköltségvetés

A tartományi mezőgazdasági költségvetés ugyan nominálisan kevesebb lesz 2019-ben, de hatékonyabb módon történik a tervezése és elosztása – mondta Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár a tegnap megtartott sajtótájékoztatón.

A 2019. évet 6 milliárd 380 millió dinár összegű költségvetéssel indítjuk – állapította meg Vuk Radojević, és hozzátette, hogy mindebből jelentős összeget, 1 milliárd 250 millió dinárt, különítettek el a vajdasági gazdaságok számára. Ez azt jelenti, hogy ötven százalékkal magasabb ezen támogatás értéke, mint 2016-ban volt. A 2018. év a mezőgazdasági szövetkezetek felélesztésének jegyében telt el, és ez az intézkedés a jövőben is folytatódik – emelte ki Vuk Radojević.

– Az elmúlt két és fél évben hatékony, professzionális és felelősségteljes módon sikerült véghezvinni az összes elkezdett projektumot. Az átvállalt kötelezettségek jelentős mértékben, 20 százalékban, terhelték az agrárköltségvetést az elmúlt években, az idén, 2019-ben az átvállalt kötelezettségek mindössze 4,5 százalékban vannak jelen. Tavaly ennek összege több mint másfél milliárd dinár volt – mondta a mezőgazdasági titkár, és közölte, hogy a megvalósított pénzügyi kötelezettségek a 2018-ban 7 milliárd 230 millió dinárt tettek ki.

FOLYTATÓDIK A FALVAK FEJLESZTÉSE

A rurális, vagyis a falusi fejlesztés programja a tartományi titkárság egyik legjelentősebb tevékenysége. Az idén 35 százalékkal több, mintegy 600 millió dinárt irányoztak elő a falvak fejlesztésére. A vidékfejlesztés keretében még egy új intézkedésre sor kerül az idén, a titkárság ugyanis támogatja a kézműves sörkészítőket is. A helyi önkormányzatok számára előirányzott támogatások terén a kommunális infrastruktúra fejlesztését tűzték ki célul. A falusi települések vízvezeték-hálózatának kiépítése már 2018-ban megkezdődött, és az idén folytatódik.

A mezőgazdasági földterületek támogatási programja 1 milliárd 518 millió dinár értékű lesz az idén. Ebből mindössze 77 millió dinár értékű az átvállalt kötelezettség. Vuk Radojević kiemelte, hogy még soha nem volt ilyen alacsony ezen kötelezettségek értéke.

A 2019. évi költségvetésben magasabb összegű támogatást irányoztak elő az öntözőrendszerek fejlesztésére és az üvegházas termelésre. A jégvédelmi hálók beszerzésére mintegy hatvan százalékkal több támogatást terveznek. A program keretében folytatódik az együttműködés a helyi önkormányzatokkal a komaszáció és a mezőőrszolgálat fejlesztése terén. Új intézkedést is bevezetnek az idén, a tűzoltóegyesületek munkájának a fejlesztését. Új felszerelések és tűzoltóautók beszerzését támogatja majd a titkárság a vajdasági tűzoltó-egyesületek számára. Az egyre gyakoribb tűzesetek miatt felismerték mindennek a jelentőségét– ecsetelte Vuk Radojević.

ÁLLATTENYÉSZTÉS, MÉHÉSZET, ORGANIKUS TERMELÉS

Az jószágtartással foglalkozó gazdaságok felszerelésére az idén 80 millió dinárt irányoztak elő, vagyis hatvan százalékkal többet, mint tavaly, a hűtőházak berendezésére pedig harminc százalékkal magasabb az idei keret, vagyis 130 millió dinár. A vajdasági méhészeket összesen 25 millió dinárral támogatják, ezenkívül a tejfeldolgozó üzemek mellett a húsfeldolgozást is finanszírozzák az idén is. A bortermelés mellett 2019-ben a pálinkafőzdék is támogatáshoz jutnak, 55 millió dinárt kapnak. Az organikus termelés terén a speciális berendezések beszerzése is a tervek között szerepel.

A fiatal termelők továbbra is a mezőgazdasági titkárság fókuszában vannak 2017 óta. A különféle startup programok révén a negyven évnél fiatalabb mezőgazdasági termelők számíthatnak támogatásra. A program keretében az idén 25 százalékkal több, 250 millió dinár lesz a támogatások összértéke.

SZAKISKOLÁK, VÍZGAZDASÁG FEJLESZTÉSE

A mezőgazdasági szakközépiskolák és a felsőfokú intézmények fejlesztése szintén fontos szegmense a költségvetésnek – emelte ki a mezőgazdasági titkár, így az idén is támogatják a duális oktatáshoz szükséges felszerelések beszerzését.

A vajdasági vízgazdálkodás fejlesztésére az idén hárommilliárd 233 millió dinárt irányoztak elő. IPA-projektumokban való részvételre is sor kerül majd az árvíz elleni védelem terén. Több határon átívelő projektum keretében a korszerű melegágyak és üvegházak támogatását tűzte ki célul a titkárság a mezőgazdasági szakközépiskolákban. Az Abu-Dzabi Alap által létrejövő öntözőrendszerek kiépítésének a támogatása is folytatódik az idén, valamint az erdősítés és vadászat fejlesztését elősegítő programok megvalósítása is a tervek között szerepel.

Vuk Radojević kiemelte, hogy most jött el a mezőgazdasági befektetések ideje, hiszen a tartomány mezőgazdaságának fejlesztését szolgáló alapok kedvező hitelfeltételeikkel a gazdák rendelkezésére állnak, mivel a pénz soha nem ért kevesebbet, mint jelenleg – állapította meg Radojević.