2024. március 28., csütörtök

Kitörési lehetőség az idegenforgalomban

Topolya Község Idegenforgalmi Szervezetének évértékelője

Mozgalmas idegenforgalmi idény, népszerű, több ezer embert megmozgató fesztiválok jellemezték az idén is a Topolyai Nyár elnevezésű programsorozatot. Az idegenforgalom gazdasági erejére alapozó elképzeléseit a jövőben is szeretné kiaknázni, illetve továbbfejleszteni a község, és ehhez igyekszik segítséget nyújtani Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete azzal, hogy az ország nagyobb városaiban népszerűsíti a rendezvényeit – nyilatkozta Lovra Balázs, az iroda munkatársa.

- A községben zajló valamennyi nagyobb rendezvény megszervezéséből kivesszük a részünket az önkormányzat támogatásával. Az idén sikeresen pályáztunk az Idegenforgalmi Minisztériumnál, mintegy 500 ezer dinár támogatást kaptunk programjaink megvalósítására. A község első hazai, és szép számú külföldi, nagyobb tömeget megmozgató rendezvénye a júniusi tóparti motorostalálkozó. Ez háromnapos programsorozat, amelyre Németországból, Ausztriából, Szlovéniából, Magyarországról és a többi környező országból érkeznek hozzánk két kerékkel. Az utolsó ilyen jellegű rendezvényünk, amivel kiszélesítettük a topolyai idegenforgalmi szezont, az a novemberi Szármafesztivál – mondta el Lovra Balázs.

- Egyebek mellett a Parasztolimpia szervezőcsapatának is az egyik elképzelése, hogy az itthon élő látogatóink mellett minél több Topolyáról és a könyékről elszármazott polgárnak is tartalmas, felhőtlenül szórakoztató családi programot nyújtsunk ezen a napon. A községnapi rendezvénysorozataink mellett a másik, szintén nagy népszerűségnek örvendő fesztivál az Íjásztalálkozó és a Szármafesztivál, amely ebben az évben is szép számú látogatót vonzott a vásártérre, a múlt évihez képest több, ezúttal 100 csapat versenyzett – tudtuk meg az Idegenforgalmi Szervezet munkatársától, aki elárulta azt is, hogy a topolyai programok mellett a község falvaiban is vannak érdekes és nagyobb számú résztvevőt megmozgató rendezvények.

- Bácskossuthfalva nagyszerű hangulatú Kisüstiversennyel és Kocsonyafesztivállal kezdte az évet, ahova csak pálinkából 500 minta érkezett, ugyanígy a falubeli Szüreti napok is sikerrel zajlottak. Bajsán a hagyományos Préló ezúttal is színvonalasra sikerült, illetve a Pannónián megrendezett Márk-napi találkozások elnevezésű országos és nemzetközileg is jegyzett tömeges gyermekrendezvényt emelném ki. Nem lehet kihagyni a szintén nagyszámú érdeklődőt vonzó Vajdasági Vágtát, amelynek évek óta Zobnatica ad otthont. Gunarason szervezett május 1-jei ünnepség várja a látogatókat, Zentagunaras pedig az őszi programokat erősíti a Kukoricafesztivállal – összegezte nagyvonalakban a Topolya községben zajló rendezvényeket Lovra Balázs, aki megjegyezte még, hogy kevés kivétellel valamennyi program családi jellegű, és több generációt igyekszik megszólítani. Decemberben téli vásárral kedveskednek a polgároknak, december 20-a és 30-a között állnak a fabódék városközpontban.

A családi jellegű programok, fesztiválok mellett jelentős tényezőnek számít  Topolyán a vadászturizmus is, mivel erre a célra a községben több mint 60 ezer hektár vadászterület áll rendelkezésre.

- Többen érdeklődnek ennek nyomán a községünk iránt, elsősorban belföldről, de külföldről is érkeznek hozzánk vadászok – nyilatkozta Lovra Balázs, és elmondta azt is, hogy a vadászturizmusnak is köszönhetően novemberig 11 400 éjszakát jegyeztek a község területén. Az Idegenforgalmi Iroda munkatársa végül felhívta a figyelmet arra, hogy ha bárki, aki érintett az éjszakázó helyek vagy házak turisztikai célú kiadásában, az a hivatalos ügyintézéssel kapcsolatban teljes körű segítségre számíthat a községi szervezettől. Ez pedig egyre aktuálisabbá válik, hiszen a Prosperitati Alapítvány is nagy hangsúlyt fektet régiónk idegenforgalmi fejlesztésére.