2024. április 19., péntek

Hatvanmillió dinár Topolyának

Az összeget az új fürdőkomplexum építésére fordítják

Fontos, hogy a kisebbségvédelem, a törvényhozás szféráján felül a pénzeszközök megmozgatásában is jeleskedjenek a VMSZ képviselői Belgrádban, a parlamentben – jelentette ki dr. Pásztor Bálint a Topolyán megtartott pénteki sajtótájékoztatón. A VMSZ parlamenti képviselője és Kislinder Gábor községi elnök arról számolt be, hogy a köztársasági költségvetési tartalékból 60 millió dinárt kapott Topolya község. Az összeget a valamikori Vénusz fürdő helyén épülő fedett úszómedence fejlesztésére fordítják.

Pásztor Bálint elmondta, hogy 2014 óta van lehetőség arra, hogy a köztársasági tartalékból is kapjanak a magyarlakta községek: 2014-ben Szabadka, 2015-ben Topolya, 2016-ban Zenta, 2017-ben Magyarkanizsa, majd ezúttal ismét Topolya kapott a tartalékból fejlesztési eszközöket. A parlamenti képviselő azt is elmondta, hogy helyben tudják a legjobban, hogy mire kell ezeket az összegeket költeni. A VMSZ a hatalmi koalíció részeként nemcsak az érdekvédelem területén, valamint a törvényhozás keretében, de ilyen konkrét eredményekkel is segítséget tud nyújtani a magyar önkormányzatoknak. Pásztor Bálint összehasonlításként elmondta, hogy Topolya a napokban elfogadott 2 milliárdos költségvetésének ez az összeg több mint a 3 százaléka. Arról is szólt, hogy az év folyamán köztársasági forrásokból a képviselő-testület nagytermében az elektronikus szavazórendszert is üzembe helyezték.

Kislinder Gábor polgármester kifejtette, hogy ezzel az összeggel a községi büdzsé 2,13 milliárdot tesz ki, és ennek a felét a jövő évben tervezett építkezésekre, nagyberuházásokra fordítják. 2015-ben a városközpont rendezésére kaptak a költségvetési tartalékból 20 milliót, amit az egykori Vénusz szabadidőközpont romjainak eltakarítására és a termálkút fúrására fordítottak. A 2019-es költségvetésben már előirányoztak 350 milliót az új fürdőkomplexum megépítésére, és ehhez jön a 60 millió dinár. Azt is elmondta, hogy amint az időjárás megengedi, elkezdődik a fedett úszómedence kiépítése. A kivitelezővel ugyanis a szerződést már aláírták, a versenypályázat lebonyolításának záróakkordjaként.

Dr. Pásztor Bálint és Kislinder Gábor a pénteki, topolyai sajtótájékoztatón (Tóth Péter felvétele)

Dr. Pásztor Bálint és Kislinder Gábor a pénteki, topolyai sajtótájékoztatón (Tóth Péter felvétele)

Az önkormányzat 2015 decemberében a köztársasági kormány jóvoltából 20 millió dinár támogatásban részesült, mely összeget a város szűkebb központjának rendezésére fordították. A közbeszerzési pályázat többszöri meghiúsulása után, 2017-ben sikerült lebontani a romos épületet, és az egykori Vénusz szabadidőközpont helyén 2018 májusának végére kifúrták az új termálkutat is. 2020-ra tervezik a fürdőkomplexum megnyitását.

A sajtótájékoztatón Kislinder kitért az egyéb tervezett nagyberuházásokra is. A költségvetésben mintegy félmilliárd dinár maradt 2018-ból, illetve ugyanekkora összeg folyt be a kasszába pályázati pénzekből, illetve tartományi támogatásokból. A szennyvíztisztító kiépítésére a tartomány hagyott jóvá 191 milliót, ehhez jön a Komgrad Közvállalat által betervezett 100 millió, és a 2020-ra megítélt tartományi eszközökből a tervek szerint ezt a nagyberuházást is befejeznék.

  A diákotthon építésére 25 millió dinár érkezett a tartománytól, ehhez jön még hozzá az 50 millió dináros önrész. A hotelt is szeretnék rendbe tenni: egy-két héten belül befejeződik az előző tulajdonos által engedély nélkül megépített felső emeleti rész bontása. Az ipari parkban is beruházásokat terveznek, egy trafóállomás kiépítését. Mint ismeretes, ott épül már a tejfeldolgozó üzem és a  mezőgazdasági gépeket forgalmazó és szervizelő Kite Kft. logisztikai központ is. Ez új munkahelyeket, nagy előrelépést jelent az egész község, de a tágabb régió szempontjából is.

A Bambi Gyermekintézmény az iskolákat és az egészségügyi rendelőket is fejleszteni tudták a mögöttünk álló időszakban, főleg tartományi, de köztársasági és anyaországi eszközökből is. Az egészségház 109 milliós tartozását pedig önkormányzati segítséggel sikerült 12,5 millióra csökkenteni.

Kislinder a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ilyen volumenű építkezésekre, mint amilyenek jövőre esedékesek, még nem volt példa a község történelmében.