Ma van az ötödik évfordulója annak, hogy a világ egyik leghíresebb és legsikeresebb sportolója, a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher egy közönségesnek induló családi telelés során síbalesetet szenvedett a francia Alpokban, beütötte a fejét egy kőbe, és olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy az örökre megváltoztatta az életét, családját pedig egészen más okból helyezte a világ figyelmének középpontjába, mint az előző két évtizedben. Egy másik évforduló is közeleg, hiszen január 3-án 50 éves lesz a német, az érte aggódók millióinak pedig elképzelésük sincs, milyen állapotban éri Schumachert ez a szép évszám.
A címben szereplő kérdést rengetegen feltették már nekem az elmúlt öt év során, amikor megtudták, hogy munkám révén képben vagyok az autósport híreivel. Függetlenül attól, hogy az ember hol él a világban, és hogy érdekli-e egyáltalán az F1, Schumacher tragédiájának híre mindenkihez eljutott, és mindenki kíváncsi rá, hogy mi a helyzet ezzel a világsztárral, aki az egyik legveszélyesebb sportban húsz évet egyetlen lábtöréssel átvészelt, majd gyakorlott sízőként olyan balszerencsésen esett, hogy felfogni is nehéz, pont vele történt ilyen.
Sajnos le kell lomboznom minden ilyen kérdezőt, mert erre a rejtélyre én sem tudom a választ. Nagyon kevesen tudják, a család ugyanis minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a legapróbb információmorzsa se szivárogjon ki Schumacher állapotáról, akit koponyaműtétek sora és a mesterséges kómából való felébredés után már 2014 szeptemberében hazaszállítottak svájci otthonába.
Csak a család legközelebbi barátai kapnak betekintést a sportvilág egyik legjobban őrzött titkába, és köztük van két nagyon jól ismert vezető is, akik oldalán Schumacher a Ferrarinál minden idők egyik leghosszabb sikersorozatát teljesítette az évezred elején. Jean Todt ma már a Nemzetközi Automobil-szövetség elnökeként, Ross Brawn pedig az F1 sportszakmai vezetőjeként ténykedik, és bár abból nem csinálnak titkot, hogy rendszeres látogatók a hétszeres bajnok otthonában, arra mindketten gondosan ügyelnek, hogy semmilyen kézzelfoghatót ne fedjenek fel róla azon túl, hogy „gyógyul” és „harcol”. Todt legutóbbi félmondatát is, miszerint „Schumachernél” nézte tévén az idei Brazil Nagydíjat, mindenki a maga módján értelmezheti.
Időnként felbukkannak ugyan különféle híresztelések, amikor kétes megítélésű német bulvárlapok meg nem nevezett barátokra hivatkozva írják meg, hogy miképp közlekedik vagy hogyan kommunikál a legenda, de ezeket Schumacher felesége, Corinna, valamint a család menedzsere, Sabine Kehm is igyekszik csírájában elfojtani, a számos megnyert sajtóper pedig bizonyítja, hogy ebben az ügyben nem ismernek tréfát. A talán egyetlen hitelesnek vehető konkrétumot viszont éppen ennek következményeként kaptuk meg, amikor 2016 szeptemberében Schumacher ügyvédje bíróság előtt mondta ki, hogy valótlan az egyik lap állítása, miszerint a német képes lábra állni.
Akire kétségtelenül a legnagyobb teher nehezedik ebben az egész helyzetben, az a hétszeres bajnok 19 éves fia, Mick, aki éppen a balesetet követő években kezdte magát komolyan „beleártani” az autóversenyzésbe, azóta pedig folyamatosan példátlan összeszedettségről tesz tanúbizonyságot. Pár év alatt felküzdötte magát a Formula–2-ig, mindeközben pedig úgy jár-kel a paddockban, mintha nem is a jelenleg súlyosan sérült F1-es rekorder fia lenne – a karrierjét egyengető Kehm pedig azonnal kikötötte a sajtónak, hogy Mick az apjával kapcsolatos kérdésekre nem fog válaszolni.
Michael Schumacher végleges F1-es visszavonulását követően csak egyetlen évig élvezhette a szabadságot. 2013. december 29-én a sérülésének híre az egész világot megrázta, és alighanem téma volt a legtöbb szilveszteri összejövetelen is. Öt év elteltével az őt övező felhajtás ugyan alábbhagyott, de a kíváncsiság nem tűnik el a nyilvánosságból: vajon hogyan élhet, vajon fogjuk-e még őt valaha látni, hallani?
A teljes hírzárlatban csak két dolgot vehetünk biztosra: ha Schumacher teljesen rendben lenne, és tudna az érte aggódó tömeghez szólni, akkor már megtette volna legalább egy videoüzenetben, ha pedig már nem élne, arról érkezett volna egy közlemény. Ilyen hosszú csend után én magam úgy hiszem, hogy már csak akkor fogunk az állapotáról bármit is megtudni, amikor ezen két szélsőség valamelyike következik be.
