Lemondólevelet is kapott karácsonyra Donald Trump amerikai elnök, aki korábban már több mint ötven magas rangú beosztottját rúgta ki. Köztük minisztereket, sőt legközelebbi munkatársát, John Kelly kabinetfőnököt is. Az ünnepek előtt azonban nem akárki, és nem is akármilyen indoklással jelezte távozási szándékát, hanem James Mattis védelmi miniszter.
A rekordsebességgel cserélődő kormányzati tagok közül ő aligha nevezhető dilettánsnak, amit gyakran (és okkal) vetettek a szemére Rex Tillerson exkülügyminiszternek. Sőt a távozó Mattis nyugalmazott tábornokról azt tartják, hogy rendkívüli képességű katonai vezető. Nem egy hétköznapi obsitos, hanem – ahogyan sokan emlegetik – a Veszett Kutya, aki (kül)politikai ügyekben is otthonos, és nem minden kérdésben igazodott főnökéhez.
Elutasította Trump legújabb akcióját is, amelynek célja a Szíriában szolgáló kétezer amerikai katona teljes s az Afganisztánban állomásozó tizennégyezer fegyveres részleges hazatelepítése. Az utóbbiról hivatalos megerősítés még nincs, ám Szíriából már a múlt héten megkezdődött a csapatkivonás, amely áprilisig be is fejeződhet. Az elnök váratlan döntését azzal indokolta a Fehér Ház, hogy legyőzték az Iszlám Állam (IÁ) kalifátusát, így amerikai katonákra már nincs szükség a közel-keleti országban.
A bejelentés utáni napon (december 20-án) Mattis levélben jelezte lemondási szándékát. Ebből kiderül: több fontos kérdésben sem ért(ett) egyet Trumppal, s a nézeteltérések miatt távozik. Ilyesmire évtizedek óta nem volt példa Washingtonban.
A Mattis-levél kemény bírálatként is értelmezhető, hiszen felrója az elnöknek, hogy tiszteletlenül viselkedik az USA legközelebbi szövetségeseivel (vagyis a NATO-tagokkal), és határozatlan az ország ellenségeivel szemben. A kritika annyira feldühítette a címzettet, hogy a tervezett február 28-a helyett január 1-jére módosította a miniszter elbocsátásának dátumát.
Trump elszántsága arra utal, hogy meg szeretné valósítani egyik fontos kampányígéretét, amellyel kilátásba helyzete a káoszt okozó külföldi beavatkozások befejezését, illetve az Egyesült Államok kivonulását a költséges és konfliktusokkal terhelt válságövezetekből. Az elképzelés csábító, ám megvalósítása veszedelmes és bonyolult helyzetet teremthet szinte mindenütt, ahonnan az amerikai katonák végleg hazatérnek. Szíriát, Afganisztánt, Irakot meg a hasonló zűrzavaros régiókat elhagyni óriási felelősség és kockázat, hiszen a távozó hatalom helyére azonnal benyomulnak mások. Új szabályokat diktálva, amelyek a remélt nyugalom helyett akár újabb felforduláshoz vezethetnek.
Irak kiváló példa erre. Amióta ugyanis az USA 2011 végére kivonta onnan a négy évvel korábban még 170 ezer főből álló harcoló seregét, Irán szilárdan megvetette a lábát ebben az országban is. Az Irakban hátrahagyott, majd az IÁ elleni háborúba 2014-ben tanácsadónak és kiképzőnek visszaküldött 5200 amerikai katona orra előtt.
A Trump által ostorozott Irán térnyerése olyan jól sikerült, hogy a 2018-as iraki parlamenti választáson a (Teheránból támogatott) helyi radikális síita pártok jelentős sikert értek el. A fegyveres síita milíciák is megerősödtek. Ennek azonban sem a kisebbségben élő iraki szunniták, sem az őket segítő államok nem örülnek.
Az amerikai elnök erősködik, hogy Irakból nem mozdítja el katonáit. Ez azonban nem változtat semmit azon, hogy az országot – a 2003-as intervenció, majd a haderőkivonás és az IÁ-elleni offenzívák nyomán bekövetkezett változások miatt – egyben tartani is nehéz, hiszen már csak a térképen egységes.
A síiták és a szunniták saját „államot” működtetnek. A kurdok pedig 2017-ben referendumon szavazták meg autonóm régiójuk függetlenségét. Bagdad alkotmányellenesnek minősítette a döntést, ám a saját parlamentet és hadsereget működtető, iraki Kurdisztán ezzel nem sokat törődik. Annak ellenére sem, hogy a térségben még befolyásos USA elutasítja az önállósodási törekvéseiket. Sőt Teherán, Ankara és Moszkva sem fogadja el a független kurd államot.
Ha az amerikaiak elhagyják Szíriát, az ottani kurdok is arra kényszerülnek, hogy a térségben rendcsinálóvá, politikaformálóvá előlépett Oroszország, Irán és Törökország érdekeihez, követeléseihez alkalmazkodjanak. Úgy tűnik, a kivonulással Washington cserben hagyta kurd szövetségeseit, s velük együtt a mélybe rántotta az önálló Kurdisztán megalakításának tervét is. Mit sem törődve azzal, hogy Szíriában sokáig csak a kurdok harcoltak eredményesen az IÁ ellen, miközben a terepen az amerikai katonákat is segítették.
Az sem kizárt, hogy Trump el is árulta őket, hiszen Ankara épp egy kiterjedt hadműveletre készül a szíriai kurdok ellen, akiknek fegyveres seregét a Törökországban működő, ám ott tűzzel-vassal üldözött, szakadár Kurdisztáni Munkáspárt szövetségeseinek tartja. Török vezetők az utóbbi hetekben többször is tárgyaltak Washingtonnal a tervezett beavatkozásról, s alighanem meg is egyeztek. Ez arra utal, hogy – Moszkvához hasonlóan – Ankara is nyert Szíriában. Persze az USA-t sem kell félteni: a vele szövetséges Szaúd-Arábiát máris betuszkolta a szétlőtt országba, ahol bőven lesz mit újjáépíteni.
Afganisztánban hasonló folyamatok indulhatnak el. Az amerikai visszavonulással keletkező hatalmi vákuumot itt azonban valószínűleg Kína tölti be, és Pakisztánnak is jut majd valamennyi hely. A hatalomba pedig akár a – 17 éve fegyverrel ellenálló és hatalmas területeket ellenőrző, fanatikus – tálibok is visszatérhetnek.
