Otthon együtt van a lelkünk

Simon Vilmos újvidéki származású egyetemi tanárral karrierről, közösségszervezésről és a fiatalok kitörési lehetőségeiről

Fehér Rózsa

2019. január 2., 09:32 >> 2019. január 2., 10:34

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Tudományos érdeklődését édesapjától, id. Simon Vilmostól örökölte, aki nemzetközileg elismert mérnökember, édesanyja, Simon Terézia, aki egykoron az újvidéki óvodákat igazgatta, a közösség szervezésének a szeretetét adta át fiának. Simon Vilmos, a budapesti Műszaki Egyetem docense mérnökként racionálisan gondolkodik, tanárként elhivatottan mentorál, közösségépítőként pedig szenvedélyesen szervez.

A gimnázium elvégzése után, 1998-ban kerültél Újvidékről Budapestre, és rövid idő alatt értél el komoly szakmai sikereket. Mi a tanácsod a mai fiataloknak?

– Olyan hivatást válasszanak, amit szenvedélyesen szeretnek. Ha megvan ez a szenvedély, nem érzik majd tehernek a munkát, és a kreatív energia meghozza az eredményt. A választott hivatás mellé meg kell találni a legjobb szakembereket, mentorokat – a többségük szívesen segít a fiataloknak.

Meglátásod szerint IT-területen és az egyedi mezőgazdasági termékek létrehozásában van a vajdasági fiatalok kitörési lehetősége.

– A fiataloknak olyan területen van kitörési esélyük, amelybe sok energiát fektetnek és a világ legjobbjaitól tudnak tanulni. Az IT-területen kiváló a képzés a műszaki egyetemeinken, és Újvidéken az utóbbi években több olyan IT-cég is indult az egyetemről, amely több száz mérnöknek ad munkát. Arra lehet alapozni, hogy a mi mérnökeink kreatívak és a nyugati átlagnál olcsóbbak – persze úgy olcsóbbak, hogy a szerbiai átlagfizetés három-, négyszeresét is megkeresik. Több száz hektáros birtokok híján a mezőgazdaságban csak a világszínvonalú prémiumtermékeknek van esélye. A vajdasági termelők megúszták a magyarországi kolhozosítást, megmaradtak a családi birtokok és a tudás, ezért van most is kiemelkedő minőségű őrölt paprikánk Bezdánban vagy kulenünk Nemesmiliticsen. Sajnos eredetvédelemmel nem foglalkozunk, a biotermelés sem terjedt el, kevesen tudnak marketingelni, eladni, megfelelő dizájnt választani, brandet építeni, ebben kell segíteni nekik. Ezért dolgoztunk ki Hernyák Laci barátommal egy olyan mentorprogramot az ifjú termelőknek, amivel 2-3 év alatt fel tudnánk építeni világszínvonalú termékeket a Vajdaságban. Intenzív a kapcsolat a felvidéki fiatal vállalkozókkal is, ott az idén meg is indult egy mentorprogram, ezt szeretnénk Vajdaságban is megkezdeni.

Te milyen kutatásokkal foglalkozol?

– Korábban a mobilhálózatok kutatásával foglalkoztam, pillanatnyilag a mesterséges intelligencia, adatbányászat, gépi tanulás van a fókuszban: azt kutatjuk, hogyan lehet feldolgozni azt a rengeteg adatot, amit a szenzorok, hálózatok, okostelefonok állítanak elő úgy, hogy optimalizáljuk a városok, gyárak működését. Például meg tudjuk tanítani az intelligens közlekedési rendszert arra, hogyan néz ki egy dugó, így időben fel tudja ismerni a veszélyt, és meg lehet akadályozni a kialakulását. Az okos városok és önvezető autók, a teljesen robotizált gyárak, illetve a precíziós mezőgazdaság megjelenése teljesen át fogja alakítani az életünket.

A kutatómunka és az oktatás mellett olyan feladatokat is vállalsz, amelyek a közösségszervezésről szólnak. A valamikori Vajdasági Randevút és Délvidéki Találkozót te indítottad el, és a Jugo bulik, a Vajdasági Piknik és jótékonysági Mikulás Est is a te szervezésedben valósul meg. Milyen ambíciókkal vágtál ezekbe bele és mire vagy a legbüszkébb?

– 18 éve csinálom ezt lankadatlan energiával és szeretettel. A legbüszkébb a Vajdasági Baráti Egyesületünk szervezésében megvalósuló Jótékonysági Mikulás Estre vagyok, ugyanis itt nemcsak 150 gyerek kap csomagot és életre szóló élményt, hanem a szüleik is. Ennél is fontosabb, hogy minden évben 1,2–1,5 millió forintot gyűjtünk össze ilyenkor vajdasági óvodáknak, iskoláknak, árvaházaknak. Az idén rekordszámú résztvevőnk volt, és a bevétel is rekordmagasságú lett, amit a bezdáni és a torontálvásárhelyi iskola között osztunk meg. A legjobb dolog adni, semmi sem tud ehhez hasonló jó érzést kiváltani.

A kilencvenes évek elején áttelepült sikeres vállalkozók közül kerültek ki az általad elnökölt Vajdasági Baráti Egyesület tagjai. Mekkora tagsággal, milyen célokkal tevékenykedtek?

– Azokat hívtam meg az alapításkor, akikről tudtam, hogy komoly teljesítmény áll mögöttük, illetve közösségről, szolidaritásról hasonló értékrendet vallanak. Nemcsak vállalkozók alkotják a csapatot, hanem olyan nem vállalkozó értelmiségiek is, akikre érdemes odafigyelni. Most 43-an vagyunk. Egy összetartó baráti társaságot szerettem volna létrehozni, akik szeretnének segíteni az otthon maradóknak. Mindenkiben munkál a lelkiismeret-furdalás, hogy eljöttünk, szeretnénk visszaadni valamit abból, amit otthon kaptunk.

Bár régóta nem élsz otthon, pontosan diagnosztizáltad: a kilencvenes évektől a szórványban inkább az asszimilációt, a tömbben pedig a bezárkózást választotta sok magyar. Mi lehet ennek az ellenszere?

– A gazdasági és az ezt következő szellemi felemelkedés. A gazdasági felemelkedés hátráltatja a szórványban az asszimilációt, megtartó ereje van, különösen, ha a közösség össze tud fogni akár gazdasági kérdésekben is, a tömböt pedig ki fogja nyitni, új impulzusok fognak érkezni és kapcsolatok épülnek ki a világgal. Szerintem egy jól szervezett mentorprogram sok olyan nem vajdasági származású szakértőt tudna közénk hozni, akik meg tudják értetni velünk, merre is tart a világ.

A feleségeddel itt szoktatok karácsonyozni. Miért fontos a mai napig, hogy itthon ünnepeljetek?

– Egyszer töltöttem csak a karácsonyt távol Újvidéktől, nekem itt vannak azok az emberek, ízek, hangulatok, amik a karácsonyt jelentik. Budapesten ilyenkor mindenki rohan, vásárol, kicsit elveszik az ünnep bensőséges hangulata, de Újvidéken más, mert ilyenkor csak a mi kis magyar közösségünk ünnepel. Az éjféli misére mindenki hazatér, és együtt van a lelkünk.

Számodra miről marad emlékezetes 2018?

– A sok munkáról és a szakmai sikerekről az egyetemen, ahol egy egyre jobb tanszéki közösség épül fel, csak ránk jellemző egyetem-ipar együttműködési (PARIPA) programmal. Egyre több időt töltök Vajdaságban, sok ifjú vállalkozóval találkozom, és megjelent a remény, hogy lehet otthon változtatni a rossz gazdasági helyzeten.

Simon Vilmos 1979-ben született Újvidéken. Villamosmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán szerezte meg 2003-ban távközlés szakirányon, itt is doktorált 2009-ben. Jelenleg a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék tanszékvezető-helyettese és a MEDIANETS labor vezetője, egyetemi docens. Alapítója és igazgatója a PARIPA (Partnerségben az iparral) hallgatói képzési és ösztöndíjprogramnak, a Zalai Önvezető Klaszter céges kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Az INNOversitas egyetemi projektverseny társalapítója, illetve az amerikai MIT-vel együttműködésben alapított BME Venture Mentoring Service egyetemi vállalkozásokat segítő mentorszolgálat alapító mentora.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége