2024. április 16., kedd

Az elvándorlás a legnagyobb probléma

Évet értékelt a Szabadka Város Önálló Szakszervezeteinek Szövetsége

Szabadka Város Önálló Szakszervezeteinek Szövetsége pénteken évértékelő sajtótájékoztatót tartott, amelyen az idei munkát értékelték, valamint az egyre égetőbb munkaerőhiány problémájára hívták fel a figyelmet. A szövetség irodájában megtartott eseményen Milan Popović elnök szólt a sajtó képviselőihez.

Kevés a fiatal, szakképzett munkaerő (Gergely Árpád illusztrációja)

Kevés a fiatal, szakképzett munkaerő (Gergely Árpád illusztrációja)

Milan Popović bevezetőjében köszönetet mondott a szabadkai sajtóorgánumoknak a szakszervezettel folytatott jó együttműködésért, majd a szervezet munkáját ismertette. A szakszervezet elnöke pozitívumként azt emelte ki, hogy a munkavállalók ma már rendszeresen megkapják járandóságaikat, a vállalatok rendszeresen fizetik a munkavállalók után a járulékokat, ami az öt-hat évvel ezelőtti helyzethez képest nagy előrelépés. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi néhány évben Szabadkán nem voltak nagyobb csődeljárások, nagyobb vállalatok nem mentek tönkre. Ennek az a legfőbb oka, hogy azok a vállalatok, amelyek nem voltak életképesek, már korábban megszűntek.

Milan Popović szerint most új problémával kell szembenézni, amelyre a szakszervezet már 2014-ben felhívta a figyelmet, ez pedig az elvándorlás, és az ennek következtében fellépő munkaerőhiány.

– A szakszervezet már akkor figyelmezettet, hogy Szabadka fejlődését akadályozni fogja a kiáramló munkaerő, valamint a munkaerőhiány. Ez a jóslat beteljesedett, és ma már Szabadkán szinte nincs fiatal, szakképzett munkaerő. Ez a folyamat jelenleg is tart – mondta Milan Popović, és hozzátette, hogy megoldást az illetékes szerveknek és a döntéshozóknak kell találniuk.

A szakszervezet elnöke szerint az elvándorlás legfőbb okát az alacsony munkabérek jelentik, és a probléma megoldását a bérek jelentős megemelkedése jelentené.