Varázslatos kísérletezés

A zentai Sok Kornélia magyartanárnő a helyi általános iskolában, ám sokan kézművesként is ismerik, hiszen kirakodóvásárokon rendszeresen találkozhatunk vele, amint igényes, egyedi és megismételhetetlen termékeit kínálja. A karácsonyi készülődés közepette látogattunk el hozzá.

Mi irányította a magyartanári pálya felé?

– Már ötödik osztályos koromban elhatároztam, hogy magyartanárnő leszek. Ebben a döntésemben erősített meg később Tőke István tanár úr. Gitárórára jártam hozzá, ami sokszor beszélgetéssé alakult. Olyan élmények voltak ezek, amelyek bizonyossá tették számomra a tanári pályát. A diplomázás után nem találtam tanári állást, így édesanyám javaslatára a Magyar Szónál és a Képes Ifjúságnál pályáztam. Szép évek voltak, de egy idő után nagyon vágytam haza, Zentára. Szerencsém volt, mert az általános iskolában éppen tanárt kerestek. Megpályáztam, fölvettek, így haza is költöztünk. Dani fiam már Zentán indult elsőbe. Én pedig azóta a November 11-e általános iskolában tanítok magyar nyelvet és irodalmat.

A tanárnak nagy a felelőssége. Mit tart fontosnak átadni a megszerzett tudásból, tapasztalatból?

– Az alap, hogy a diák megtanuljon szépen beszélni, írni és olvasni. Ez felsőben is lényeges, mert a fogalmazás nem egyszerű dolog. Az olvasás fontos lenne, sajnos a gyerekek keveset olvasnak ma, még a házi olvasmányokat is nehezen veszik a kezükbe. Szigorú vagyok azzal kapcsolatban, hogy elvégzik-e a feladatukat, mert úgy gondolom, következetesség nélkül nincs fejlődés. Sok minden múlik rajtunk, tanárokon. Ha úgy tudom végigolvasni egy diákom dolgozatát, hogy minden szavát és gondolatát értem, mert pontosan, szépen fogalmaz, akkor öröm tölt el, mert jól végeztem a munkám.

A tanári hivatás mellett kézművesként is tevékenykedik. Ez is gyermekkori szerelem?

– A diákjaimnak mindig hangsúlyozom, hogy figyeljenek oda a gyermekkorukra, mert egész életünkben merítünk belőle. A kézművesség szeretetét én is otthonról hoztam. Nálunk anyukám kézimunkázott, szépen gobelinezett, hímezett, varrt, és ezekbe engem is bevont. Amikor iskolába jártam, már mindenben részt vettem, így az ünnepi készülődésben, a kalácssütésben és minden másban. Mindig odafigyelt arra, hogy az asztal szépen meg legyen terítve, hogy a házunk szép legyen. Vásárolta a Lakáskultúra lapot, német újságokat is járatott, és azokból merített ötleteket. Készültünk az ünnepekre. Nem erőszakolta rám ezeket a dolgokat, szépen, finoman terelgetett. A nagyanyám varrónő volt, úgyhogy az is hatással volt rám, így én magam is mindig készítgettem apróságokat. Amikor Zentán megalakult a Rozetta Kézművestársaság, én is bekapcsolódtam a munkájukba. Ennek nyolc-kilenc éve. Vágyakoztam közéjük, azt reméltem, hogy találok magamnak én is valamit, amivel szívesen foglalkoznék. A neten található videókból is sok mindent megtanultam, esténként a képernyő elé ültem, és néztem, mások hogyan csinálják. Így sajátítottam el a transzferálást, különféle varrási technikákat és sok mást.

Egy kézműves sok mindent kipróbál. Mégis, mi az, amit a legjobban szeret?

– A varráson van a hangsúly. Volt varrógépem, anyagokat találtam itthon, és úgy indultam el ezen az úton. Apróságokkal kezdtem, dísztárgyakat, használati tárgyakat készítettem. Nekem az egész kézművesség kísérletezés és önmagam kipróbálása. Egyre nehezebb és komplikáltabb műveletek elvégzésére vállalkozom, és ez ad sikerélményt. A varrás tehát a legfontosabb. Kalandoztam a dekupázs világában is. Nagyon szeretem a fát, a fának az illatát, de rájöttem, hogy nem akarok a fa megmunkálásával foglalkozni. Inkább díszíteni szeretek, és arra törekszem, hogy olyan dolgokat készítsek, amelyek mívesek, és amivel a vásárlók szebbé tehetik a környezetüket. Jó érzés, amikor ajándékot vesznek tőlem, hiszen tudom, olyan valakinek akarják adni, aki fontos nekik, és ezekben a tárgyakban az én szeretetem is benne van. Ezek nem tucatáruk, mindenből csak egy van. Számomra ebben a tevékenységben nagyon fontos az értékmentés. Aprópénzért vásárolok a vásárban különféle tárgyakat, és azokat felújítom, átfestem, díszítem. Sokszor úgy beleszeretek ezekbe, hogy megtartom magamnak. Nagy álmom a bútorfelújítás, és gyűjtögetem is a régi bútorokat, de ehhez még nem kezdtem hozzá. Sajnálom kidobni a családom régi tárgyait, látok bennük fantáziát. Egyszer majd ezek is sorra kerülnek, de még nem jött el az idejük. Most az unokáim a legfontosabbak, rájuk szánom inkább az időmet.

Mit tart legfontosabbnak a kézművességben?

– A precizitást és az egyediséget. Mindig arra törekszem, hogy megkülönböztethető legyek, és ha valaki ránéz a munkámra, azon felismerhető legyen a stílusom. Amikor az internetről keresek ötletet, akkor sem ugyanúgy készítem el, mint az ötletadó. Az csak egy alap, amibe beleviszem a saját egyéniségemet. A pontosság vezérel, ha valami nem tetszik, nem olyan, amilyennek megálmodtam, azt beledobom egy erre kijelölt dobozba, és amikor van rá időm, előveszem, átdolgozom. Ha nem vagyok elégedett a munkámmal, nem adom el másoknak.