2024. március 28., csütörtök

Egy asztalhoz ültünk

Az idén 600 adag ételt osztottak ki Topolya központjában

Topolya központjában nemcsak a Téli varázslat elnevezésű vásár hirdette a karácsonyra hangolódást, hanem a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, a Vox Humana Emberbaráti Szolgálat, illetve a Vöröskereszt csapatának ténykedése is, amelyek pénteken második alkalommal valósították meg jótékonysági ételkimérő akciójukat.

Fotó: Sihelnik Ágnes

Fotó: Sihelnik Ágnes

A szervezők az elmúlt év decemberében állították fel először sátrukat a Juhász Erzsébet Könyvtár mögött, ahol a nagy hidegben forró teát és egy tál meleg ételt adtak mindazoknak, akik arra jártak. A Vox Humana elnöke, Sípos Piroska elmondta, az akció célja, hogy jelképesen egy asztalhoz ültesse a rászoruló és kevésbé rászoruló embertársainkat, hogy ezáltal is egy kicsit jobban megismerhessük egymást.

– A második alkalommal megszervezett jótékonysági akciónk címe Hangolódjunk karácsonyra, a szeretet ünnepére. A célunk ezúttal is az volt, hogy megismertessük a rászoruló embertársainkat mindazokkal, akik jobb körülmények között élnek. Legyen alkalmuk elbeszélgetni, miközben fogyasztják az egytálételt és a meleg teát. A szeretet ünnepének közeledtével arra törekszünk, hogy a rászorulók is megéljék az ünnep közeledtét, és ne érezzék magukat kirekesztettként – mondta el az akcióval kapcsolatban Sípos Piroska, a Vox Humana elnöke.

Az idén 600 adag étel várta mindazokat, akik pénteken Topolya központjában jártak. A főzést ezúttal is a Vöröskereszt önkéntesei vállalták, a kolbásszal főtt bab kiosztását pedig a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, valamint a Vox Humana Emberbaráti Szolgálat tagjai végezték. Az akció megvalósításához Topolya község önkormányzata és a topolyai helyi közösség pályázati eszközök biztosításával járult hozzá.