2024. április 19., péntek

A minőség kötelez

Bicskei István: Ott, ahol nincs elhanyagolt részlet, kidolgozatlan mozzanat, fáradt perc, ott hisznek a színházban

Miként azt Pilinszky mondta, ne a padlóreccsenés legyen a néző számára jelen, hanem a szerepét játszó színész. Mert színész-játékos a mi vidékünkön az lehet, ki a hely porondján úgy megáll, hogy jelen van. Bicskei Istvánt Aase-díjjal tüntették ki. Lelkesítő, hogy a Bicskei éltette művészet a szakma szemében Magyarországon is páratlannak minősíttetett. A színművészt a Debreceni Csokonai Színház terjesztette fel a díjra, elsősorban a Három nővérben és Az ajtóban játszott szerepeiért, de nem mehetünk el szó nélkül a Játék a kastélyban című előadásban nyújtott alakítása mellett sem. A Gobbi Hilda által alapított, színpadi epizódszerepben nyújtott kimagasló alakításért járó elismerés ékes bizonyítéka annak, hogy Bicskei, akit barátai, ismerősei csak Bütyöknek szólítanak, mestersége minden titkának ismerője. Bütyök tehát csatlakozott az „emlékezetes percek, pillanatok főszereplőihez”, a díjat évente két női és két férfi színész veheti át, idén a Bajor Gizi Színmúzeumban.

Azt írtad a Facebook-oldaladra: „Meglepődtem.” Pedig azoktól az alakításoktól, amit tőled láthatott a közönség évről évre, legtöbbször szó nélkül maradt.

– Bevallom őszintén, nem hallottam a díjról, annál az egyszerű oknál fogva, hogy meg se fordult a fejemben, hogy bármelyik magyarországi díjra pályázzak, nem is reméltem, hogy rangos elismerést kapok. Egy kicsit úgy érkezett, mint derült égből a villámcsapás. A díjátadó ünnepségen rengetegen nyüzsögtek körülöttünk, újságírók, riporterek, ismerősök, kollégák. Azon is meglepődtem, hogy az epizodisták díját milyen rangos elismerésként tartják számon, többen gratuláció közben megjegyezték:,,Hű, de nagy szó, hogy megkaptad!” Én úgy gondolom, hogy elismerése a munkámnak, meg is köszöntem minden egyes díjamat, és természetesen jóleső érzés volt. Már főiskolás koromban megörvendeztettek díjakkal, és több hazai fesztiválon is feltüzelték alkotókedvemet, de hogy hová tettem őket, nem is tudom. Ez itt most friss élményeket igyekszik lerezegni, fel is tettem a polcra. Megható volt, amikor levetítettek egy részletet a Harag György rendezte Cseresznyéskertből, a feleségem, Daróczi Zsuzsa és jómagam játszottunk a jelenetben, ahogy megláttam magam, fiatalon, harmincvalahány évesen, ráadásul szakáll nélkül, s ott volt a vásznon Zsuzsa, teljes szépségével és őszinte játékával, majdnem megkönnyeztem. Nagyon jólesett, hogy ezt a fekete-fehér felvételt találták meg. Mindenki csodálattal nézte. Hiába, bennem inkább az előadások élnek.

Amikor játszol, neked mindent elhiszünk, és újra elhisszük, sokan mondják, olyan hatalmasra növeszted magad minden szerepedben.

– A minőség mindig kötelez. Minden szerepemhez egyformán állok hozzá, komolyan és alázattal. Amikor befejeztem a főiskolát, haza jöttem Szabadkára, és megkérdezték, miben szeretnék debütálni. A többiek nagy szerepeket választottak, én úgy voltam vele, nekem mindegy. Megkaptam a tiszteletes szerepét, amit akkori legjobb tudásom szerint dolgoztam ki és játszottam el. Gerold László megjegyezte, lehet, le is írta, tíz éve ilyen alakítást nem látott a nagyközönség, egyszerűen fantasztikus, csodálatos, tökéletes, és ahogy te mondtad, mindenki elhitte nekem. Annyira, hogy utána még három papszerepet kaptam. Én mellékszerepben is főszereplőnek érzem magam. Két példát mondok. Az egyik régebbi időkre datálható, a Babarczy László rendezte Molnár Ferenc Liliomja, a darabban a Ficsúrt játszottam, és annyira megszerettem a figurát, hogy mindent bele adtam, mint fing a levegőben, ott voltam mindenhol, mint a mérgezett egér futkároztam a színpadon, a jelenlétet, a mozdulatokat, a szerepemre való rálátást, minden egyes pillanatot bravúrként éltem meg, a színpadi atmoszféra magával ragadott, egyszerűen nem tudtam leállítani magam. A Babarczy szólt, hogy egy kicsit vegyek vissza az egómból, elvégre nem én vagyok a főszereplő. Úgy kellett lelőni. A másik alkalom pedig mostanában, a Három nővérben volt, amit Ilja Bocsarnikovsz rendezett. A próbákat workshopok előzték meg, amikor mindenki több szerepet kipróbálhatott, kitalált szituációkat hívtunk életre, így keresgélve a hangulatokat, groteszk formákat, egyszóval belefeledkeztünk a munkába. Ilja egyszer csak azt mondta nekem, Bütyök, ha neked zsebben van a kezed, akkor is úgy tűnik, hogy csipiszt mutatsz a világnak, mert váratlan fordulatokat teremtesz, és sugárzik belőled a humor. Ferapon, az elöljáró szolga szerepét osztotta rám, aki az előadás egészében jelen van, nem egy különálló figura, aki csupán a városházán dolgozik, hanem a családdal él együtt, részese a családi ünnepségeknek. Számomra nagy kihívás volt megoldani, hogy néma, nagyothalló szereplőként időben előre és hátra nézve, szervesen, változatosan és folyamatosan jelen legyek az előadásban, az elejétől a végéig. Ott, ahol nincs elhanyagolt részlet, kidolgozatlan mozzanat, fáradt perc, ott hisznek a színházban. Abban, hogy a megismerő szellem a lényegbe hatol. A lényeg mindig ugyanaz. Valami olyasmit adni, nyújtani, sugallni, rávilágítani arra, hogy az emberek megértsék, a remény és a szeretet nélkülözhetetlen, tőlük elválaszthatatlan lényeg.

Milyen előadásban fogunk újra látni?

– A Lear királyban, Gloucester szerepében. Ilja Bocsarnikovsz, akivel csodálatos dolgozni, egy különös koncepció útján halad, amiről nem mesélhetek, mert meglepetés lesz, elöljáróban csak annyit mondhatok, hogy a közönség meg fog döbbenni. A próbákat január 2-án kezdjük el.