2024. április 19., péntek

Szertüzet gyújtottak Temerinben

Dobpergéstől volt hangos tegnap naplementekor az Ősök Tanyája Temerinben a Törteli-kertészet mögött.

Fotó: Góbor Béla

Fotó: Góbor Béla

Itt rendezték meg ugyanis ősi szokás szerint a karacsunt, a téli napfordulót. A Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség döntése értelmében az idei évi délvidéki központi ünnepséget az idén Temerinben rendezték meg a helyi Hunor Hagyományőrző Egyesülettel karöltve. Bíró András Zsolt, antropológus, humán biológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke lapunk kérdésére elmondta, hogy a Magyar Turán Szövetség minden magyarlakta területen tart ünnepségeket és rendezvényeket, Temerinre pedig azért esett a választás, mert a helyi Hunor íjász csapat már tíz éve tart itt ünnepeket, és ezzel kívánták szimbolikusan is kifejezésre juttatni, a délvidéki magyarság, a magyarországi magyarok és az egész Kárpát-medencében élő magyarok összetartozását. Az ünnepélyes megnyitót követően dobpergés és regös énekek kíséretében történt a szertűz sámán szertartással történő meggyújtása, majd a sólyomröptetés. Képünkön az égő szertüzet körülvevő sámánok és táltosok.