2024. március 28., csütörtök

Káoszban a Brexit

A The Guardiantól vettük kölcsön a címet. Nem kevésbé beszédes a többi brit lap címe sem. A bal- és jobboldal egyaránt megoszlik – üzeni például a Daily Miror címe. A lapok némi megértést mutatnak Theresa May miniszterelnök iránt. A The Telegraph csak annyit mond: A hölgy fordulata, a Daily Mail, hogy ez az utolsó esélye. Az Evening Standard címe azonban már arról ír, hogy „menti a bőrét”. Az európai lapok pedig a brit parlamenti szavazás elnapolása után szinte górcső alá vették a Brexit körüli zűrzavart. Már azért is, mert ami most Nagy-Britanniában történik, az refletorfénybe állítja az elbizonytalanodást, a kiúttalanság érzését, ami napjainkban járványként terjed, és mintha mindinkább úrrá lenne az egész kontinensen. Mert ami a Brexit körül történik, csak egy kis szegmentuma ennek a mind tragikusabbá váló helyzetnek.

Az egész zűrzavar azzal kezdődött, hogy már a Brexitről rendezett népszavavazás majdnem fele-fele eredményt hozott. (A szavazóknak csak 51,5 százaléka volt a kilépés mellett.) Mindjárt másnap jött a kijózanodás. A Brexit ellenzői rádöbbentek, hogy hangzatos jelszavakkal milyen könnyű megtéveszteni az embereket. (Már másnap jöttek a tüntetések, amelyek követelték a népszavazás megismétlését.) A Brexit hívei pedig felismerték, hogy becsapták őket. (Nigel Farage, a Függetlenségi Párt vezetője lemondott, később pártját is elveszítette, mert kénytelen volt beismerni, hogy hazudott a kampányban.)

A közgazdászok pedig kegyetlen logikával kiszámították, hogy az Európai Unióból való kilépés 2021-ig 7,8–10,5 százalékkal visszaveti a brit gazdaságot. 7,5 százalékos lesz a munkanélküliség és 6,5 százalékos az infláció.

Ebben a helyzetben Theresa May az új népszavazás kiírása helyett vállalkozott a lehetetlenre. Olyan lehetetlenre, amelyről a magyar népi logika azt mondja, hogy fából vaskarika. Kilépni úgy, hogy közben bent maradjanak. Felmondani a vámuniót úgy, hogy az mégis megmaradjon. Legyen is határ, meg ne is legyen határ Észak-Írország és Írország között stb.

Európa vezetői igyekeztek megértést tanúsítani e lehetetlen vállalkozás iránt. Nyilatkozataik ingadoznak annak megállapítása, hogy Nagy-Britannia kilépésével gyengül az EU, meg aközött, hogy hangsúlyozzák: így jár az, aki szembefordul az EU-val. Emmanuel Macron francia elnök volt a legobjektívebb: „nehéz pillanat ez” – mondta, de hozzátette: „Ez tanúsítja egyrészt az EU törékenységét, de rugalmasságát is.”

A többi európai vezető vagy azt hangsúlyozta, hogy milyen nehéz pillanat ez, mint Michel Barnier, az EU Brexittel megbízott képviselője tette: „Az, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az EU-t, nem az öröm és nem is az ünneplés pillanata, szomorú pillanat ez, és ez egy tragédia.” Az EU vezetői azonban hangsúlyozták, mindent megtesznek a kérdés rendezése érdekében. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közölte: „Az asztalon fekvő megoldás a lehető legjobb megoldás, az egyedül lehetséges.” Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azonban kimondta: „Senki sem akar meggyőzni senkit, mindannyian keressük az igazságos és kiegyensúlyozott megoldást. Meggyőződésem, hogy végül megtaláljuk a lehető legjobb kompromisszumot.”

Így született meg az a megoldás, amelyet Theresa Maynak el kellett volna fogadtatnia a parlamenttel. A miniszterelnök asszony azonban szembe találta magát a brit társadalom végletes megoszlásával, aminek semmi köze a pártokhoz. Egy belső szavazáson a kormánypárt képviselőinek harmada a megállapodás ellen szavazott. Ki azért, mert ellenzi a Brexitet, ki pedig azért, mert az a véleménye, hogy a megállapodással nem érték el azt a célt, amit a Brexit megszavazásakor maguk elé tűztek. (A Konzervatív Pártnak különben sincs parlamenti többsége, egy kemény Brexit-párti északír párt szavazataira van szüksége.)

Az ellenzéki laburisták is két táborra oszlanak: a Brexit-pártiakra és a Brexit-ellenzőkre. Olyannyira, hogy Jeremy Cobryn, a párt vezetője egyszerűen nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy ő mit tenne Theresa May helyében.

Ebben a helyzetben a miniszterelnök nem tehetett mást, mint januárra halasztotta a szavazást. Abban a hiú reményben, hogy vagy az EU-tól kicsikar újabb engedményeket, vagy az országban tisztázottabb lesz a helyzet. Így maradnak csak a kérdések és a tanulságok. 

Az egyik kérdés: hogyan alakul a hangulat Nagy-Britanniában a parlamenti vita elhalasztása után? Ehhez kapcsolódóan: lépnek-e valamit a Brexit-ellenes skótok? És másik: milyen bonyodalmak várhatók még az EU és Nagy-Britannia viszonyában? (A spanyolok már a tárgyalások eddigi szakaszában is nehezen álltak el attól, hogy Gibraltár kérdése miatt megvétózzák a megállapodást.) Az azonban biztos, hogy az EU nem lesz hajlandó újabb engedményekre.

Fontosabb azonban mindaz, amit ezekből a bonyodalmakból Európa tanulságként levonhat. Elsősorban is szembe kell néznie azzal,  hogy mennyire megoszlik a társadalom. Már azért is, mert sokan tudják, hogy az EU nem egyszerűen gazdasági szervezet, hanem egy közösség, amelynek sokban köszönhető, hogy 70 éve béke van egy kontinensen, amely 30 év alatt két világháborút megélt. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Nagy-Britanniában a hangulat nem a mostani migránsok, hanem a mi gyerekeink ellen irányul. (Az Origo már 2013-ban megírta: Nagy-Britanniában „mumus lett a magyar dolgozó”.)