2024. április 16., kedd

Magyarország csak 2020-ban kezdi az építkezést

Szerbia előrébb jutott a Belgrád–Budapest gyorsvasút ügyében

Az építkezés becsült költségének növekedése miatt új eljárást rendelt el Magyarország kormánya a Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, s emiatt a Budapesttől Szerbia határáig húzódó 152 kilométeres szakaszon az építkezés nem jövőre, hanem csak 2020-ban kezdődhet el – olvasható a magyar kormány tegnapi közleményében. Hogy mi újság az építkezés szerbiai szakaszán, erről Kern Imrét, az építkezési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkárát kérdeztük. Elmondása szerint a szerbiai szakaszon minden a megfelelő ütemben halad, és a Belgrádtól Magyarország határáig vezető szakaszon az építkezés már 2022-re be is fejeződhet.

A Belgrád–Budapest gyorsvasút szerves részét képezi Újvidéknél az új Žeželj-hídon áthaladó sínpár is (Fotó: Dávid Csilla (Archív))

A Belgrád–Budapest gyorsvasút szerves részét képezi Újvidéknél az új Žeželj-hídon áthaladó sínpár is (Fotó: Dávid Csilla (Archív))

– Szerbia legnagyobb infrastrukturális fejlesztési projektuma a Belgrád–Budapest vasútvonal, ami gyakorlatilag 2 milliárd dollárba (1,75 milliárd euróba) kerül, és a következő 50 évre meghatározó lesz az ország és a régió infrastruktúrájában. Az ilyen projektumok előkészítése hosszadalmas és többlépcsős folyamat. Jelenleg munkálatok folynak a Belgrád központi pályaudvara és Ópázova között, továbbá munkálatok folynak a Ópázova és Újvidék között is. Épül a Fruška gorán átvezető alagút és az alagút bejáratához vezető völgyhíd – mutatott rá Kern Imre, aki hozzátette, hogy az Újvidék és Ópázova közötti szakasz nagyobb intenzitású munkálataira februártól kerülhet sor. Erre az időre le is állítják majd a vasúti forgalmat. Ugyanakkor ez várható a Belgrád–Ópázova szakaszon is, vagyis a vasúti közlekedés leállításával a kivitelezők teljes kapacitással dolgozhatnak a sínpárok lefektetésénél.

Ebben az időszakban a személyszállítást autóbuszokkal szervezik meg, míg a vasúti teherszállítást Pancsova felé irányítják át, hiszen a vasúti infrastruktúrával foglalkozó vállalat önerőből jelentős beruházásokat valósított meg, több mint 300 kilométer regionális vasútvonalat újított fel például Požarevac és Majdanpek, majd Šabac és Loznica között, de felújították az Újvidék és Nagybecskerek közötti szakaszt is, és a napokban befejeződik a Nagybecskerek és Pancsova közötti szakaszt. Erre a vonalra terelik majd át a teherszállítást Belgrád, illetve az ország déli tájainak irányába.

Kern Imre

Kern Imre

Dávid Csilla illusztrációja

Dávid Csilla illusztrációja

Rámutatott, az Újvidék és Szabadka, illetve az államhatárig terjedő vasúti szakasz ötlettervének kidolgozása végső fázisban van, vagyis a kivitelező már átadta az ötlettervet, amelyet most néznek át a vasúti infrastruktúra fejlesztéséért felelős vállalat szakemberei, illetve az országos felülvizsgálati bizottság. Végső fázisban van a területrendezési terv is, amivel januárban ismerkedhetnek meg az érdekelt önkormányzatok: Újvidék, Verbász, Kishegyes, Topolya és Szabadka. Az államtitkár reményének adott hangot, hogy valamikor február folyamán megszületik az a kormányhatározat is a területrendezési terv elfogadásáról, amivel a revíziós bizottság is befejezheti a munkáját, és megkezdődhet a területek kisajátítása. Erre a folyamatra a minisztérium tíz hónapot irányozott elő.

– A terület felvásárlására egyrészt azért van szükség, mert tágabb sávra van szükség, hiszen egy helyett két sínpárt fektetnek le, ugyanakkor az ilyen vasútvonalaknál jóval szélesebb az a terület, ami a korridort biztosítja, kerítést és vízelvezetést és még sok mást igényel. Ugyanakkor nagyon sok felüljáró és aluljáró lesz (a 130 kilométeres szakaszon mintegy 50), illetve több helyen új nyomvonalon halad majd a vasút. Így például Verbásznál, ahol majdnem 2 kilométer új vasútvonalat építünk ki, új vasútállomással és egy 1500 méteres viadukttal a város felett. Nagyon sok házat kell majd az államnak felvásárolnia, mert a vasútállomás mostani elhelyezkedése nem teszi lehetővé a megfelelő sebességű vasúti közlekedést az éles kanyarok miatt. A másik helyszín pedig Szabadka, ahol azzal a céllal, hogy megmaradhasson a sándori ipari övezetben a meglévő ipari vágányok használata, illetve nagyobb sebességet tudjunk elérni a bemenő és a kimenő szakaszokon, a naumićevói vasútállomás, illetve az Y elágazáson most felépült felüljárójától a Zentai vágányon halad majd az új vasút – magyarázta Kern, majd hozzátette, az építkezés 2020 elején kezdődhet el Újvidék és az országhatár között, így az 2022. december végéig el is készülhet. A minisztérium már az idén megkötötte a szerződést a kínai kivitelezővel, azaz kérelmezte az építkezéshez szükséges hitel folyósítását a kínai Exim Banktól, aminek az elbírálása a telekfelvásárlással párhuzamosan folyik.