2024. március 29., péntek

Szeretetcsomagokkal embertársainkért

A karácsonyi ünnepek közeledtével, illetve a napok óta tapasztalt kemény hideg fokozottan ráirányítja a figyelmet a nehéz anyagi körülmények között élő családokra és a magányosan élő idős embertársainkra.

Az egyházi felekezetek, vagy más jótékonysági szervezetek – így a bácskossuthfalvi–pacséri baptista gyülekezet tagsága is igyekszik felkeresni ezeket az otthonokat, néhány jó szót, szeretetcsomagot, segítő kezet nyújtva a szükségben. Nyúl Zoltán lelkipásztor rámutatott, hogy az elmúlt 30 év viszontagságait az a most idős korosztály szenvedi meg leginkább, aki a látszólag stabil gazdaságból belezuhant a bizonytalanságba, és a gyerekeik, unokáik külföldön keresik a boldogulásukat.

– A közelmúltban már volt egy tűzifaosztásunk, amikor az egészségház terepes szolgálatától kértünk tanácsot, hogy kik a legrászorultabbak. Döbbenetes helyekre jutottunk el, olyan úgynevezett „csendes éhezőkkel” találkoztunk, akik méltatlan körülmények között élnek, és akár gyermekes családokról is beszélünk. Például az évek alatt felhalmozott áramadósság miatt elektromos áram nélkül, de az élelmiszer nélkülözése mellett gyógyszerhiánnyal, szemüveggondokkal, ruhagondokkal is szembesültünk, hogy csak néhányat említsek – mesélte el Nyúl Zoltán, majd rátért arra is, hogy megtörténik, hogy sok idős egyénre hetekig nem nyitja rá sem a családja, sem a szomszédság az ajtót, és sajnos a szociális rendszer több esetben képtelen kezelni ezeket a helyzeteket. Szükség szerint ruhaosztással, fürdőszoba-építéssel, vagy más, a lehetőségeikhez mért lépéssel igyekeznek segíteni.

– Egyelőre 18 helyszínre látogattunk el, de a hideg miatt jelentősen több állomásunk lesz majd. Szombaton egyedül élő idősek részére adunk majd át szeretetcsomagot, emellett 60 családhoz tartós élelmiszert tartalmazó ajándékokat juttatunk el. Ezeknek a csomagoknak egy részét támogatásból sikerül elkészíteni, a többit pedig a tagságunk és a falubeliek felajánlásából. Gyülekezeti tagságtól függetlenül minden jóérzésű embertől fogadjuk a szegény sorsúaknak szánt tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket tartalmazó adományokat, munkanaponként 15 és 17 óra között – hívta fel a figyelmet Nyúl Zoltán.