2024. március 28., csütörtök
NAGYBECSKEREK

Tisztább a csapvíz – mégsem iható!

A vízgyár újra üzemel (Fotó: Kecskés István)

A vízgyár újra üzemel (Fotó: Kecskés István)

A nagybecskereki Városi Vízművek – a beruházó kérésére – jóváhagyta, hogy december 19-étől a víztisztító vizét a városi vízvezeték-hálózatba juttassa. Ez valójában csak a több mint egy éve nem használt berendezés állapotának a tesztelése – ami megelőzi a próbaüzemeltetés hivatalos kezdetét. Ezért a vízművekből arra figyelmeztetik a fogyasztókat, hogy annak ellenére, hogy a csapvíz hamarosan láthatólag tisztább lesz, a használatának a tilalma továbbra is érvényben marad.

A közlemény szerint a próbaüzemeltetés idején a víz minőségét folyamatosan ellenőrzik majd a beruházó, a vízművek és az erre a célra feljogosított intézmények laboratóriumai. A próbaüzemeltetés hivatalos beindításáról pedig a polgárokat idejében tájékoztatják – áll a vízművek közleményében.

Nagybecskereken a megengedettnél magasabb arzéntartalom miatt 2004 óta tilos a vezetékes víz használata. A problémának a Városi Vízművek és a kivitelező, a belgrádi Synertech vállalat között kötött szerződés értelmében még 2015 őszén meg kellett volna oldódnia, de ez mindmáig elhúzódott. A legnagyobb kerékkötője a dolognak az, hogy a törvényszabályok nem engedélyezik, hogy egy város vízellátását magáncégre bízzák. A jelekből ítélve most ezt törvénymódosítással próbálják megváltoztatni.