2024. március 28., csütörtök
A NŐI KÉZILABDA-EB MARGÓJÁRA

Biztató jövőkép

A jövőben szép sikerek elé néz a magyar női kézilabda-válogatott (Fotó: MTI)

A jövőben szép sikerek elé néz a magyar női kézilabda-válogatott (Fotó: MTI)

Magyarország női kézilabda-válogatottja a 7. helyen zárt a franciaországi kontinensviadalon. Néhányak számára maga a számadat talán kiábrándító lehet, vagy semmi különös nincs benne, jó eredménynek sem igazán mondható. Az igazság azonban az, hogy Kim Rasmussen rendkívül jól összerakta ezt az együttest, ügyesen beépítette a fiatal, ám még tapasztalatlan játékosokat a keretbe, s egy kis szerencsével akár előkelőbb helyen is végezhettek volna. Sajnos a gárda – szerepeljen bármilyen összeállításban is, lépjen akár esélyesként is pályára – már rég nem Fortuna nagyasszony kegyeltje, a „nagy” játékosok, azt hiszem, bőven tudnának erről mesélni. Továbbjutásuk ezúttal is egy hajszálon múlt. A szerencse hatalmas szerepet játszott a sorsuk alakulásakor, hiszen a középdöntős csoportban ugyanannyi pontjuk volt, mint a továbbjutó csapatoknak, de a rosszabb gólarányuk miatt csak a negyedik helyen végeztek.

Mindazonáltal, mindenki a saját szerencséjének kovácsa, Rasmussennek és a lányoknak most azon kell munkálkodniuk, hogy a jövőben ezt a faktort minél inkább „kiiktassák”, döntő helyzetekben ne verjék meg saját magukat, minimalizálják a hullámvölgyek lehetőségét. Több mérkőzésen, a románok ellen kiváltképp megmutatták, van keresnivalójuk az elitben, s az őket évek óta sújtó formaingadozás – akár egy meccsen belüli is – tekintetében rengeteget fejlődtek az utóbbi időben.

Már a júliusi, debreceni junior-világbajnokság megmutatta, a magyar női kézilabda jó úton jár, s a felnőtt-Eb eredménye is ezt támasztja alá. A tapasztaltabbak irányításával a fiatalok beilleszkedtek, s a húzóember szerepét is vállalták a csapatban, ha a helyzet azt kívánta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Háfra Noémi az Eb végére bekerült a kontinensviadal álomcsapatába, olyan kiemelkedő játékosokat utasított maga mögé posztján, mint a francia Orlane Kanor, a dán Anne Mette Hansen vagy a német Emily Bölk

Ha a Noémihez hasonló fiatal tehetségekben továbbra is sikerül életben tartani a motiváltságot, amihez némi munkakedv és megfelelő szakembergárda is társul, a magyar női kézilabdának a közeljövőben szép pillanatai, percei s eredményei lehetnek.