2024. április 16., kedd

Az ellenzéki pártokat felelősség terheli

Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy néhány tüntető az erőszak alkalmazásától sem riad vissza, ugyanis az ellenzéki politikusok füstbombával dobálják a rendőröket, az ellenzék pedig legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner portálon hétfőn megjelent interjúban.

Gulyás Gergely azt mondta, az Országgyűlés szerdai ülésén az ellenzék magatartása törvénytelen, agresszív és erőszakos volt, néhányan pedig az utcán is úgy érezték, ha ellenzéki képviselőknek szabad így viselkedni, akkor nekik is lehet. Kiemelte, sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött.

A Fidesz 2006-ban, az államcsődhöz vezető szocialista hazugságkormányzás idején is elítélte az erőszakot, és arra hívta fel a tüntetőket, hogy csak alkotmányos keretek között, békésen és jogszerűen gyakorolják a gyülekezési jogukat – hangsúlyozta.

A túlóratörvénnyel kapcsolatban azt mondta, a munkavállaló önkéntes beleegyezése nélkül a jelenlegi túlóraszám egyetlen órával sem nőhet. Bármilyen munkaidőkeretre vonatkozó eltérés csak a munkaadók és munkavállalók megállapodása esetén kollektív szerződésben rögzítettek szerint lehetséges. A túlórákat pedig havonta kell kifizetni – tudatta.
Az önkéntesség a jelenlegi munkaerőpiaci környezetben valóban szabad döntést jelent – emelte ki.
A szavazás érvényességével kapcsolatban úgy vélekedett, sem a házszabály, sem az országgyűlési törvény nem írja elő, hogy az ülést kizárólag az elnöki pulpitusról lehet vezetni, és azt sem, hogy kártyával kell szavazni.

A kultúrharc kapcsán úgy fogalmazott, a polgári oldalon belüli kultúrharc kifejezetten káros, ezért reméli, még azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna.