2024. március 28., csütörtök
ZOMBOR

Több mint ötmillió dinárba kerül a szilveszterezés

A Zombori téli varázslatok elnevezésű ünnepi program az idén december 21-étől jövő év január 5-éig tart. A rendezvény áfa nélkül mintegy ötmillió dinárba kerül, erre még rászámolják a mobilszínpad bérleti díját, a korcsolyapálya üzemeltetését és a kísérőműsorok kiadásait.

A Művészetek terén hamarosan megjelennek a kivilágított állatkák is (Fotó: Fekete J. József)

A Művészetek terén hamarosan megjelennek a kivilágított állatkák is (Fotó: Fekete J. József)

Szilveszter éjszakáján a Sanja Ilić i Balkanika együttes szórakoztatja a szabadban vigadókat. A zenekart alacsony értékű közbeszerzés útján választották ki, noha a Balkanika music cégen kívül más nem is jelentkezett a pályázatra. A kétórás koncert a városnak 1,6 millió dinárba, mintegy 13,5 ezer euróba kerül, általános forgalmi adó nélkül. Azt még nem tették közzé, hogy az éjszaka hátramaradó részében ki muzsikál majd.

A Zombori téli varázslatok rendezvényt tavaly rendezték meg először az újvidéki Mumin music ügynökség közreműködésével. Ez a cég volt az egyedüli jelentkező a zombori idegenforgalmi szervezet közbeszerzési pályázatán, és így az idén is elnyerte ezt a lehetőséget, amiért 3,15 millió dinárt fizettet meg, áfa nélkül. A következő koncerteket szervezi meg Zomborban: december 22. – Atomsko sklonište, december 28. –  Prljavi Inspektor Blaža i Kljunovi, december 30. – Električni orgazam, január 5. – Tijana Dapčević.

Mellettük föllép még a Project Ramones (december 24.), Duo kum (dec. 27.), DJ Smuk (január 1.), Trilogy (jan. 3.), Gift (jan. 4.).

A Zombori téli varázslatok idején öt színházi előadást mutatnak be a városban és egy gyermekfoglalkozást is tartanak. Elmarad viszont a színházban a hagyományos szilveszteri koncert.

A Szentháromság térre telepített korcsolyapálya december 21-én nyit, a hét év alatti gyerekek ingyen, a kiskorúak 100, a nagykorúak 200 dinárért vehetik igénybe. A jégpálya kialakítása és üzemeltetése tavaly mintegy 600 ezer dinárt tett ki. Ennek az összegnek a feléért a Prostor közvállalat az idén montázsbódékat készített, ezekből kínálják majd szilveszterkor a finom ételeket és italokat. A típusbódékat a későbbiekben a többi városi rendezvényen is használják.

A város díszítésére és díszkivilágítására 2,3 millió dinár áll a Zelenilo kommunális közvállalat rendelkezésére.