2024. március 29., péntek

Engedjük be az Urat!

A Vajdasági Pax Romana szombaton tartotta meg adventi lelki napját Kelebián

A fennállásának idén 25. évfordulóját ünneplő Vajdasági Pax Romana keresztény értelmiségi civil szervezet szervezésében a hívek szombat délelőtt a kelebiai plébánián a már hagyománnyá vált adventi lelki napon vehettek részt, amelynek vendége a magyarországi ft. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, és a Betegápoló Irgalmasrend vezetője volt. A jelenlevők három előadást hallhattak, szentmisén vehettek részt, gyónhattak, és arra is lehetőségük volt, hogy a nap végén egy közös ünnepi ebédet üljenek meg a Márton Áron Közösségi Házban.

Kozma Imre atya örömét fejezte ki, hogy vannak még olyan emberek, akiknek az életében fontos a lelki megújulás.

– Azért jöttem, hogy segítsek a résztvevőknek, hogy méltóképp fel tudjanak készülni a közelgő ünnepre. A jelenlevők nagyon fogékonyak voltak, hiszen egy kis segítségre, lelki támaszra vágytak, és megértették azt, hogy mi az advent, vagyis az Úrjövet lényege. Azt látom, hogy Európában és a világ többi részén az emberek úgy élnek, hogy az életükben nincs helye Istennek. Be kell engednünk az Urat a szívünkbe, hiszen csak ott születhet meg a kis Jézus – mondta Kozma Imre atya.