2024. április 19., péntek

Lemond a belügyminiszter?

Aleksandar Vučić: Stefanovićnak nehéz napja volt, de akkor távozik, amikor jómagam

Nebojša Stefanović belügyminiszter lemondásának benyújtásán gondolkodik, és elhatározásáról Aleksandar Vučić államfővel, a Szerb Haladó Párt elnökével is beszélgetést folytatott. Stefanović úgy fogalmazott, a vasárnap Lučaniban megtartott helyhatósági választásokon az ellenzéki képviselők nyomást gyakoroltak a rendőrségre, ő pedig tehetetlennek érezte magát kollégái védelmében, így felajánlotta lemondását. Vučić ma kijelentette, Stefanovićnak nehéz napja volt, de még át fogja ő ezt gondolni. Azt is hozzátette, hogy a belügyminiszter akkor hagyja majd el a tisztségét, amikor ő maga is.

Nebojša Stefanović a lučani rendőrörsön (Fotó: Beta)

Nebojša Stefanović a lučani rendőrörsön (Fotó: Beta)

Nebojša Stefanović ma az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóról szóló ülését megelőzően kiemelte, Szerbia számára az a legfontosabb, hogy megőrizze a szerb lakosság biztonságát Koszovóban. Majd aggodalmának adott hangot, hogy bár sok esetben az érvek Szerbia mellett szólnak, a joguralom csődöt mondott.

– Így nem tartják tiszteletben Szerbia Alkotmányát, a 1244-es rezolúciót, a kumanovói megállapodást, a brüsszeli megállapodást és a CEFTA-val, de még a KFOR-ral kötött megállapodást sem. Senki nem tud engem meggyőzni arról, hogy sem az Egyesült Amerikai Államok, sem az Európai Unió nem tudja rákényszeríteni Koszovót, hogy tartsa tiszteletben az előírásokat – emelte ki Stefanović.

Hozzátette, Aleksandar Vučićra nehéz feladat vár, hiszen olyan államok képviselőivel folytat tárgyalásokat, akik gyakran Koszovó pártját fogják, és elismerték a függetlenségét is. Éppen ezért úgy érzi, nehéz lesz meggyőzni őket, hogy Szerbia oldalára álljanak.

MI TÖRTÉNT LUČANIBAN?

Ezen a sajtótájékoztatón emelte ki a belügyminiszter, hogy Lučaniban a választások idején a rendőrállomásra nyomást gyakorolt egy csoport. Szavai szerint betörtek az állomásra olyan személyek, akik között egy sem volt helyi polgár. A rendőrök csupán Boško Obradovićot, a Dveri mozgalom vezetőjét és társait ismerték fel. Szavai szerint ezek a személyek nem elég, hogy nyomást gyakoroltak a rendőrökre, megalázták őket, éppen akkor, amikor a választások megzavarásával vádolt egyik személyt hallgatták ki.

– Az erőszakot és a gőgöt el kell ítélni – mondta Stefanović. Hozzátette, a rendőrség nem a választások folyamatába kívánt beavatkozni, hanem csupán tisztázta volna a rendbontásokat. Dijana Hrkalović belügyi államtitkár Lučaniban való tartózkodását ő rendelte el, hogy csillapítsa az indulatokat. Miután felelősnek érzi magát és tehetetlennek, mert nem tudott segítséget nyújtani a kollégáinak abban, hogy megvédje a Lučanihoz tartozó Gučan szolgáló rendőröket az ellenzék képviselőinek erőszakoskodó viselkedésétől, kijelentette, készen áll arra, hogy beadja lemondását.

Hozzátette, addig azonban, amíg ő a belügyminiszter, a rend és a béke megőrzéséért száll síkra. Ezt várják el a polgárok is a rendőrségtől, illetve ezért is fizetik őket. Így a választások idején Lučaniban  történt visszaéléseket, testi bántalmazásokat is feltárják majd.

A RENDŐRSÉG BEFOLYÁSOLTA A VÁLASZTÁSOKAT?

Boško Obradović ma, reagálva a belügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondottakra kiemelte, Stefanović azzal, hogy beismerte, ő maga küldte Hrkalović államtitkárt Lučaniba, bebizonyította, hogy a rendőrség beavatkozott a választások folyamatába, és azt szándékosan a hatalom javára fordította. Hallatlannak nevezte, hogy a rendőrség ok nélkül előállított két személyt a választások idején, és órákon keresztül beszélgetés céljából a gučai rendőrállomáson tartotta. Kiemelte, pártérdekekre használták fel a rendőrséget, visszaélve pozíciójukkal.