2024. március 28., csütörtök

Felcsillan Palics régi fénye

Épül a wellnessközpont és akvapark

Szombaton az alapkő letételével elkezdődött a palicsi wellnessközpont és akvapark építésének munkálata. A projektum értéke több mint egymilliárd dinár. Az eseményen jelen volt Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter, Igor Mirović tartományi kormányfő, Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere.

Nebojša Daraboš a wellnessközpont makettjét mutatja Pásztos Istvánnak, Igor Mirovićnak, Rasim Ljajićnak és Bogdan Labannak (Gergely Árpád felvétele)

Nebojša Daraboš a wellnessközpont makettjét mutatja Pásztos Istvánnak, Igor Mirovićnak, Rasim Ljajićnak és Bogdan Labannak (Gergely Árpád felvétele)

A munkálatok helyszínén megtekintették a leendő wellnessközpont makettjét, amelyet Nebojša Daraboš, a projektumot kivitelező Palics Park Kft. igazgatója mutatott be, majd lerakták a központ alapkövét. Az egybegyűlt vendégeket és a sajtó képviselőit a munkálatok helyszínén felállított színpadról Bogdan Laban köszöntötte, és a projektum jelentőségéről tartott rövid beszédet.

– Nagy nap ez a szabadkaiaknak és a helyi önkormányzatnak is, mert a palicsi wellnessközpont és akvapark építésének kezdete nagy lépés afelé, hogy Palics és Szabadka visszakerüljön Szerbia és a régió turisztikai térképére. Büszke vagyok arra, hogy a helyi önkormányzat, a köztársasági elnök, a köztársasági és tartomány kormány hathatós támogatásával elkezdte ezt a projektumot, amely sokat segít majd Szabadka és Szerbia gazdaságának. Növelni fogja a jövedelmeket, a turisták számát a mi fürdőhelyünkön. Ezzel együtt jobb életkörülményeket teremt minden egyes polgártársunknak. Ehhez hasonló projektumot nem találunk nemcsak Szabadkán, de még a körzetünkben és tágabb környezetünkben sem.

A 4,4 hektár területű Férfi strandon egy év múlva modern wellnessközpont és akvapark várja látogatóit harmincezer négyzetméteren, öt fedett és öt nyitott medencével – nyomatékosította Bogdan Laban.

Rasim Ljajić Palics jelenlegi nehéz turisztikai helyzetét ismertette, amelyen a wellnessközpont kiépítésével szeretnének javítani.

Igor Mirović és Rasim Ljajić lerakják a wellnessközpont alapját (Gergely Árpád felvétele)

Igor Mirović és Rasim Ljajić lerakják a wellnessközpont alapját (Gergely Árpád felvétele)

– Talán ez az utolsó pillanat, hogy megtartsuk Palics idegenforgalmi vonzerejét, évről évre csökken ugyanis a Palicsra látogató turisták száma. Ez talán az egyetlen a tizennyolc szerbiai idegenforgalmi központ közül, amelyik negatív számokat mutat, különösen, ha az utóbbi néhány évet vizsgáljuk. A wellnessközpont és akvapark kiépítése nemcsak a legnagyobb beruházás Palicson, de az egyik legnagyobb turisztikai beruházás egész Szerbia területén. Remélem, beváltja azokat a reményeket, amelyekért ezt az egész projektumot elkezdtük, a tartományi kormánnyal és a városvezetéssel együttműködve. Első célunk, mint ahogy már említettem, hogy megmentsük Palicsot. Az összes fürdőhely és turisztikai központ közül Palicson tartózkodnak a legrövidebb ideig a turisták. Az átlag mindössze 1,7 nap, miközben más fürdőhelyeken ez 4,3 nap. Palics jelentős turisztikai központ helyett mindinkább átutazóállomássá vált. A turisták számát illetően Palics a negyedik helyet foglalja el a fürdőhelyek közül. Az itt töltött éjszakák számát tekintve azonban már csak a tizennegyedik helyet foglalja el. Ezért készül ez a nagy turisztikai központ.

A miniszter továbbá azt is megemlítette, hogy mintegy háromszázezer szerbiai állampolgár utazik a környező országok fürdőhelyeire és wellnessközpontjaiba. Rasim Ljajić reményei szerint ezt a számot is megváltoztatja az épülő komplexum.

Végül Igor Mirović szólalt fel, és szintén a beruházás jelentőségét emelte ki, majd szót ejtett Szabadka többi folyamatban lévő projektumáról is.

– Szabadkán több projektumot is megvalósítunk a következő évben. Ezek mind a köztársasági és a tartományi, valamint a helyi önkormányzat együttműködésével valósulnak meg, így mindegyik félnek saját költségvetéséből kevesebb összeggel kell hozzájárulnia a megvalósításhoz. Úgy, ahogy ennél a projektumnál is. Egyik harmadát a köztársasági kormány, másik harmadát a tartományi kormány, a harmadik harmadot a helyi önkormányzat állja. 2019 végére, 2020 elejére elkészül a szabadkai Népszínház, folytatjuk az Y elágazás munkálatait, amelyet a köztársasági kormány finanszíroz, és januárban egy pályázat keretében jelentős összegeket juttatunk az észak-bácskai körzet más önkormányzataihoz is – mondta Igor Mirović.

A beszédek után Pásztor István a sajtónak nyilatkozva osztotta meg véleményét a projektumról.

A leendő palicsi wellnessközpont és akvapark modellje (Gergely Árpád felvétele)

A leendő palicsi wellnessközpont és akvapark modellje (Gergely Árpád felvétele)

– A projektum minden szempontból nagyon fontos. Turisztikai szempontból és Palics régi fényének a visszavarázsolása szempontjából meg azért is, mert ez a beruházás növeli nemcsak Palics, de Szabadka vonzerejét is. Ez a beruházás funkcióba helyezi mindazokat a kapacitásokat, amelyekbe az emberek pénzt öltek az elmúlt évtizedekben, várakozva arra a napra, ami ma itt bekövetkezett. Az a szándékunk, és mindenkinek az az érdeke, hogy a szabadkaiaknak legyen eggyel több okuk Palicsra jönni, és minél többen legyenek olyanok, akik egy napot, egy hétvégét vagy akár egy egész hetet is eltöltenek itt. Palicsnak eddig is megvolt a maga vonzereje, de nem léteztek olyan programok, amik itt tartották volna az embereket. Ezzel a beruházással, amely két költségvetési év alatt valósul meg több mint egy milliárd dinár értékben, olyan külső és zárt tartalom áll majd rendelkezésre, amely versenyképes lesz a környéken található hasonló tartalmakkal. Megszűnik a szüksége annak, hogy külföldre utazzanak azok, akik igénybe akarják venni az ilyen szolgáltatásokat. Azt gondolom, ez mindenkinek a hosszú távú érdeke – nyilatkozta Pásztor István.