Mákviharban

Csík Mónika

2018. december 18., 16:23 >> 2018. december 18., 17:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„Hátamon a zsákom, / zsákomban a mákom. / Mákomban a rákom. / Kirágta a zsákom, / kihullott a mákom, / elszaladt a rákom.” – Ha emlékezetem nem csal, így szólt kiskorom egyik kedves mondókája, amit akkoriban minden gyerek kívülről fújt, és óvodásként meg kisiskolásként is csoportosan játszottuk, párokat alkotva. Olyképpen zajlott a játék, hogy a párok egyik tagja a hátára vette a társát, aki „mákos zsákként” hagyta magát megrázni, majd nagy kacagás közepette a rázóból lett a zsák, és így tovább, a végtelenségig, vagy legalábbis addig, amíg be nem csengettek.

A mák ily módon a mindennapi játékaink része lett, de nemcsak a játszás során volt lényeges szerepe, hanem a konyhában is. Aligha akadt olyan gyerekismerősöm, aki ne rajongott volna a mákos finomságokért: a mákos pitéért, a mákos bejgliért, a mákos palacsintáért, a túrós-mákos rétesért, a mákos gombócért, vagy akár a sima mákos tésztáért, ami felénk a karácsony böjtjének ünnepi étke, és mindig raktunk belőle a kis tálkába is, az angyalkáknak félretett kóstolóhoz, hogy karácsony éjjelén ők is részesülhessenek az ünnepi eledelünkből.

(Agócs Írisz – Író Cimborák)

Amikor első gyerekverskötetem címéül a Mákvihart választottam, akaratlanul is felidéződtek bennem a régi őszök, mikor is izgatottan vártuk, hogy feltámadjon a szél, és mákot lehessen szelelni. E tevékenységnek, mármint a mákszelelésnek, előfeltétele volt, hogy a beérett, csipkés csúcsú, csörgő-zizegő mákgubókból kiszabadítsuk a tintaszín mákszemeket, majd az összegyűjtött mákkal kiálltunk a szélbe, és akár ha homokórásat játszanánk, egyik tenyerünkből a másikba csorgattuk a „mákfolyamot”, úgy ügyeskedve, hogy a szemek közé hullott, pehelykönnyű gubódarabkákat magával sodorja a szél. Csodás volt ilyenkor elmerengeni azon, vajon mi történne, ha akkora szél kerekedne, amekkora felkapná a környékről az összes mákszemet, és csak sodorná, sodorná magával…

Úgy képzeltem, hogy mákvihar támadna ilyenkor, amelyben téblábolna az ember, pontosabban a rozsomák, kötetem címadó versének hőse. Eduárd ugyanis mákviharba keveredik, és táncol, miközben a szeme, szája, orra, háta, s a füle is csupa mák. Az illusztrátorok, akik formákba, színekbe álmodták versvilágomat, hozzám hasonlóan képzelték el e jelenetet, így ért körbe a történet, visszajutva a kezdetekhez.

A mák a növényszimbolikában a termékenység, a gazdagság, apró, megszámlálhatatlan szemeivel a végtelenség jelképe. A néphit szerencsehozónak tartja. Nem is csoda, hogy a téli ünnepkör elmaradhatatlan kelléke, és szervesen kapcsolódik nemcsak a karácsonyok ízes-illatos, hangulatos képzetéhez, hanem Szent Miklóshoz is. A mikulást kísérő krampuszok ugyanis virgácsot hoznak a rosszcsont gyerekeknek, akiket találó kifejezéssel úgy neveznek: mákvirágok. Mi tagadás, én magam is kiérdemeltem az évek során jó párszor ezt a titulust, és talán nem is hagytam teljesen hátra azt az énemet, amelyre vonatkozott.

A gyerekes huncutságnak persze semmi helye akkor, amikor az ember, körültekintő felnőttként, ünnepi bevásárlólistát próbál írni. Így hát most, miközben a darált mákot is gondosan feljegyezem a bolti cetlimre, csak reménykedem benne, hogy idén sem sodornak magukkal a karácsonyi előkészületek, s Eduárdhoz hasonlóan jut időm néhány „tánclépésre” az ünnepi sürgés-forgás közepette.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége