2024. március 28., csütörtök

Felkészültek a hóesésre

A topolyai Komgrad kommunális közvállalat téli szolgálatáról

A topolyai kommunális közvállalat november 15-én bevezette a téli ügyeletet, amely jövő év március közepéig lesz érvényben, arra az esetre, ha az időjárás – hóesés, jegesedés –  következtében romlanak az útviszonyok. Az eddigi időjárás nem tette szükségessé a beavatkozást, de pénteken délután megérkezett a havazás.

A Komgrad telephelyén: bevetésen a téli szolgálat

A Komgrad telephelyén: bevetésen a téli szolgálat

– A szolgálat operatív tervében részletesen felvázoltuk azokat a teendőket, amelyeket a rendkívüli esetekben kell elvégeznünk, megkönnyítve ezzel a közlekedést azokban az utcákban, útszakaszokon, amelyeknek a tisztítása a közvállalat hatáskörébe tartoznak – nyilatkozta Domány Dudás Diana, a Komgrad igazgatónője – Ebben meghatároztuk azt is, hogy mely területek élveznek előnyt, hol a legfontosabb eltakarítani a havat.

Ezek szerint legelőször a Csantavéri utat a vasúti átjárótól a karkatúri tyúkfarmig takarítják mintegy 3 km hosszan, majd a következő utcákat, tereket, illetve útszakaszokat: a Corvin Mátyás, a  Szent István, a Heroj Pinki, a Dr. Aleksandar Šijačić, a Széles, a Jovan Popović, a Branko Radičević, a Szent Illés teret, a Fő utca egy szakaszát, majd a Vasa Pelagić és az Edvard Kardelj utcák következnek. Az említett városrészeken letúrják a havat, szükség szerint só és kőzúzalék keverékével szórják be az utakat. Arra kell ügyelniük, hogy ezeken a területeken ne legyen hosszabb forgalomkiesés. Biztosítani kell a járművek legalább 50 km/órás haladási sebességét.

Fontossági sorrendben a következő utcák tisztítását kell elvégezni: André István, Svetozar Miletić, Szent Száva, Lenin, Malom, Svetozar Marković, Zmaj Jovina, Bolyai Farkas, Karađorđe, Duna, Dr. Zoran Đinđić tér, Fruška gora, Május 1., Ifjúsági, a Plitvicei és Szarajevó és az Élmunkás utcák a Moravicai útig, illetve Karkatúrtól a Zentai útig. A második prioritási szakaszba tartozó területeken már csak a lejtős, emelkedős részeket szórják le, és itt a forgalomkiesés 6–12 órán át tarthat, és biztosítani kell a járművek számára a 40 km/órás haladási sebességet, téli felszerelés használata mellett.

A harmadik szakasz tisztítására csak az első két körzet takarítása után kerülhet sor. Ide tartozik a Moravicai út egy szakasza és a Karađorđevo felé vezető út, a Becsei út Kavillóig, a Bajsa–Duboka–Srednji Salaš szakasz, a Moravicai út–Tomislavci a Duboka–Újcservenka útvonal a helységnévtábláig, illetve a Zentai utat a Becsei úttal összekötő 3 km-es út az Ipari negyedben. Itt lehetővé kell tenni, hogy téli felszereléssel 40 km/órás sebességgel közlekedhessenek a járművek.

A téli szolgálat vezetője, fő koordinátora Csorba Ottó. Hat gépkocsivezető, hat terepi munkás és öt autómechanikus van beosztva ügyeletbe. A géppark egy FAP hóekével és sószóróval felszerelt járműből, egy GEHL hótúróból és két árokásó-rakodó gépből, egy ULT–160-as munkagépből, egy hóekével felszerelt Belorus traktorból áll, illetve egy olyan jármű is a rendelkezésükre áll, amellyel a terepet tudják járni. Összesen 25 tonna só és 15 tonna zúzott kő a raktárban várja a zord időjárást.