2024. április 19., péntek

Mind a négy önkormányzatban az SZHP győzedelmeskedett

Aleksandar Vučić sajtótájékoztatón jelentette be a Szerb Haladó Párt sikerét a Lučaniban, Doljevacon, Kladovóban és Kúlán megtartott előrehozott önkormányzati választásokon

Aleksandar Vučić beszédében kiemelte, hogy az Szerb Haladó Párt Kúlán a szavazatok 59,68 százalékát, Lučaniban 66,2 százalékát, Kladovon a 59 százalékát, Doljevacon pedig 75 százalékát szerezték meg.

Az államfő kiemelte, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd Kúla és Nyugat-Bácska gazdasági fejlődésére is.

Híresztelések szerint a sajtótájékoztatót megelőző SZHP ülésen Nebojša Stefanović felajánlotta lemondását Aleksandar Vučićnak.

Korábban az Alo magazin arról számolt be, hogy Szerbia belügyminisztere azért adta be lemondását, mert nem engedték meg neki, hogy letartóztassa Dragan Đilas és Boško Obradović követőit, akik a nap folyamán Lučaniban betörtek a rendőrség épületébe és az ott dolgozókat inzultálták.