2024. március 29., péntek
NAGYBECSKEREK

Legyen kötelező a referendum

Nagybecskerek közvéleményében nagy visszhangra talált a város statútumának módosítási javaslata, amelynek elfogadása esetén már nem lesz kötelező a referendum, amikor az adott település nevének a megváltoztatásáról kell dönteni. Az ellenzéki pártok és egyes civil szervezetek szerint ugyanis ily módon a polgárokat kiszorítják egy olyan fontos döntéshozatalból mint az adott település nevének a megváltoztatása.

A király szobra már a főtéren van (Fotó: Kecskés István)

A király szobra már a főtéren van (Fotó: Kecskés István)

A módosítási javaslat szerint a helyi önkormányzat lesz az előterjesztő, a névváltoztatásról pedig a Köztársasági Parlament dönt. Valójában így volt eddig is, de ezentúl már nem lesz kötelező, hogy az adott kérdésről referendumot tartsanak az adott településen. Ez csak abban az esetben lesz szükséges, ha a településen élő szavazópolgárok legkevesebb tíz százaléka ezt megköveteli. Az ellenzéki pártok és civil szervezetek azt is kifogásolják, hogy a statútum módosításáról szóló közvita mindössze egy hétig tartott (ma zárul). Emiatt azt követelik, hogy a módosított statútumba kerüljön be a kötelező referendum, még mielőtt azt az önkormányzat hatalmi többsége az országos parlament elé terjesztené, ellenkező esetben ugyanis, szerintük, minden hatalomváltás esetén megváltoztatható lenne a települések neve.

Az előterjesztők szerint a módosító javaslatuk el nem fogadása esetén komoly polgári elégedetlenséggel lehet számolni. A statútum módosítási kezdeményezést nyolc párt és polgári csoportosulás írta alá.

A kilencvenes évek elejétől kezdve egyes jobboldali pártok többször indítványozták, hogy a Béga menti város vegye vissza a Petrovgrad nevet (1935 és 1946 között viselte), de a kezdeményezésük eddig nem járt sikerrel.