2024. április 20., szombat

Anyaországi támogatás Bácsfeketehegynek

Kocséri vállalkozók értékes ajándékokkal lepték meg az óvodát

Bácsfeketehegyet és a magyarországi Kocsért több mint 10 éves barátság köti össze, amit négy éve testvértelepülési szerződéssel is szentesítettek.

A kocséri vállalkozók házigazdáikkal és az ajándékokkal (Lakatos János felvétele)

A kocséri vállalkozók házigazdáikkal és az ajándékokkal (Lakatos János felvétele)

Ennek a testvéri kapcsolatnak a jegyében a kocséri önkormányzat és az ottani vállalkozók már több éve karácsonyi ajándékkal lepik meg a bácsfeketehegyi Meggy óvodát. Ez a nemes gesztus az idén sem maradt el, a vállalkozók küldöttsége tegnap értékes ajándékokkal érkezett a bácsfeketehegyi óvodába.

Bodnár András, Kocsér község polgármestere arról számolt be lapunknak, hogy immár harmadik éve ajándékozták meg a bácsfeketehegyi óvodát.

– Olyan dolgokat vásárolunk az óvodának, amire éppen szükségük van. Az óvónők munkáját szeretnénk megkönnyíteni, illetve azt elérni, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézmény falai között. Az idén megkértük a bácsfeketehegyi helyi közösség titkárát, hogy érdeklődje meg, mire van szüksége az ovinak. Ők azt kérték, hogy laptop, futókerékpár vagy kivetítővászon közül hozzuk valamelyiket, de mi úgy döntöttünk, hogy mindhárommal meglepjük őket. Hoztunk egy laptopot, egy vetítővásznat, illetve hét futókerékpárt. Ez utóbbi a kocséri óvodában is van, és a gyerekek nagyon szeretik. Mire kikerülnek az oviból, mindannyian tudnak biciklizni, mert nagyon fejleszti az egyensúlyérzéket – mondta el a polgármester, majd arról is beszámolt, hogy az ajándékokra a pénzt nagyrészt a Kocsér községben működő vállalkozók adták össze. Rapi Zoltán vállalkozó már harmadik éve szervezte meg a gyűjtést, és az önkormányzat is csatlakozott.

– A barátság nemcsak arról szól, hogy mulassunk egy jót. Az is fontos természetesen, de vállalkozóink azt gondolták, hogy összegyűjtenek egy kis pénzt, hogy szebbé, jobbá tegyük az itteni óvoda mindennapjait – fogalmazott Bodnár.

Bácsfeketehegy és Kocsér között már 14-15 éve létezik baráti kapcsolat, és szívesen járunk egymáshoz – mondta el Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi helyi közösség tanácsának elnöke.

– Először a kocséri és a bácsfeketehegyi iskola kötöttek testvériskolai szerződést, majd eljött a testvértelepülési szerződés ideje is. Ezzel hivatalos formát adtunk barátságunknak, és a közös pályázás is lehetővé vált. Nagyon jó az együttműködésünk, és szívesen látogatjuk egymás rendezvényeit – mondta el Bojtos, majd arról is szólt, hogy nagyon hálásak a kocséri vállalkozóknak.

– Nagyon szép dolog, hogy az ottani vállalkozók úgy gondolták, gyűjtést szerveznek az itteni óvoda számára. Az különösen dicséretes, hogy nemcsak úgy adnak valamit, hanem minden évben megérdeklődik, mire van szüksége az óvodának. Nemcsak látszatra hoznak valamilyen ajándékot, hanem olyan dolgokkal lepnek meg bennünket, amire valóban szükségünk van – mondta el a tanácselnök, majd hozzáfűzte, hogy mind Bácsfeketehegy, mind az óvoda nagyon hálás az ajándékokért.