Előrebocsátom, aki Csorba Béla Kuffervizit könyvének olvasásába kezd, készüljön rá: makacs szellemi erőt igényel. A cetlik olvasása erős hatást gyakorol az olvasóra. Apropó: cetlik. Csorba Béla régi, megsárgult újságok lapjait böngészve gyűjtötte és jegyezte le a tizenkilencedik század híreit, színes és szomorú eseményeit, hogy azután számunkra, olvasók és kutatók számára, dokumentumokká váljanak.
Bevezetőjében utal választott feljegyzéseinek tartalmára: hírek, tudósítások, közlemények, „amelyek Temerinhez, ük- és dédszüleink és az ő viselt dolgaihoz, mindennapjaihoz, életük örömteli vagy éppen tragikus fordulataihoz kötődnek”.
A cetlikről öntapadós papírcédulák jutnak az eszünkbe vagy korábbról újságszélre lejegyzett figyelmeztetések, hogy ne feledjünk el valamit. A feljegyzések tartalmazhatnak kérdéseket, ötleteket és emlékeztetőket, illetve bármit, amit papírra lehet vetni. Használatukkal sok mindent meg lehet menteni a múltnak és a jelennek is. Fontos információkat menthetünk meg, olyanokat, amelyekre később szükségünk lehet, például útmutatást adhatnak történelmi háttéranyagokról vagy más elemekben, dokumentumokban ismét felhasználni kívánt szövegekhez.
HADFOGADÓ
A kötet első részében megjelentetett szemelvények értékes kiegészítő információkat adnak folyamatokról, helytörténeti adatokról. Helynévtára szerint Temerin Bács megye tiszai járáshoz tartozó mezővárosi rangú település, az újvidéki hadfogadó kerülethez tartozik (1863). Elgondolkodtató kifejezés, mit jelentett az, hogy hadfogadó. Szó szerinti jelentését értjük, de mélyebb tartalmát már nem ismerjük. Azután teljes névsort találunk azokról az 1848/49-es magyar szabadságharcban részt vett temeriniekről, akik 1869-ben beléptek a zombori székhelyű Bács vármegye Honvédegyletébe. Felekezeti összetétele 1885-ben: katolikus 8762, pravoszláv 1, lutheránus 25, református nincs, izraelita 126. Járekon: katolikus 3, pravoszláv nincs, lutheránus 2116, református nincs, izraelita 2. Összehasonlítva a mai állapotokkal a felekezeti hovatartozást, ráébredhetünk mindennapi valóságunkra. Kiváló kutatási terület szociológusoknak, néprajzosoknak, helytörténészeknek. Ugyancsak napjainkra is érvényes tényt tár fel a szerző, amikor felfedi előttünk: a közéleti személyek a múltban is helyezkedtek, így biztosították maguknak mandátumukat. Mondhatnánk: nincs új a nap alatt. Érdemes elolvasni az egyletekről, pártokról szóló jelentéseket, híreket.
A történelem ismétli önmagát, szoktuk mondani. Ezt igazolja az 1910. november végén tartott értekezlet jegyzőkönyve. Ezen az értekezleten megvitatták a nagyfokú kivándorlás okait és orvoslásának lehetőségeit. Az okok között a gazdasági gépek rohamos szaporodását, az amerikai jó kereseteket, az itthoni általános drágaságot, a télvíz idején jelentkező munkahiányt, a szükséges gazdasági reformokat, az állandó munkahiányt emlegették. Volt, aki a gazdagodási vágyban látta a fő okot. Megjegyzés: a kivándorlás témájával Csorba Béla egy külön tanulmányában már foglalkozott (Sz. A. megjegyzése).
1851–1918
Olvashatunk a délvidéki arisztokrácia és nemes családok életviteléről, jótékonykodásukról, a Fernbach, a Lelbach, a Matkovics családok összefonódásáról. De szórakozásból, irodalomból is rendkívül informatív bizonyítékok birtokába juthatunk, ha elolvassuk a „cetlik” tartalmát, amelyek az 1851-től 1918. november 15-ig terjedő évtizedeket ölelik fel. E fejezet közreadásához Csorba Béla a korabeli forrásanyagot vette alapul: Bácsmegye (péntekenként megjelent hetilap); Délvidéki Ujság (politikai hetilap); Határőr (Országos Függetlenségi és 48-as Párt délvidéki hivatalos lapja); Ó-Becse és vidéke (óbecsei „társadalmi vegyes tartalmú hetilap”); Újvidék (1876-tól 1907-ig megjelent „politikai, társadalmi, közgazdasági és közmívelődési” hetilap).
A cetlik folytatásában Trianon következményeivel foglalkozik a szerző. Számomra ez a fejezet különösen meghatározó, mert a kisember szemszögéből világít rá emberi sorsokra, társadalmi jelenségekre. Tudjuk, a tankönyvek, a történelmi szakirodalom megírja, kik a győztesek, vesztesek, pontos dátumokkal, természetesen mindig annak a szemszögéből, aki írja a tanulmányt. De azt, hogy a kisember hogyan élte meg a háború napjait, hogy Trianon után a Kárpát-medencében a magyarság számára kedvezőtlen etnikai változások következtek be, erről megint csak a szakirodalomból értesülhetünk. Csorba Béla kendőzetlenül körüljárja ezt a témát, s ami nagyon fontos, mint már említettem: a kisember szemszögéből. Testvértelepülések újbóli egymásra találása, a sanyarú sors (1923-ból), a második világháború utáni tanítóhiány, a magyar tanítóból lett más nemzetiségű tanító, Lajosból Lujo. S e korszak magyar lakosainak magára találása a színjátszás újraéledésében is kifejezésre jut. Temerinben is az újjászületés jele a Magyar Ifjúsági Egyesület műkedvelő szakosztályának egy új színmű színrevitele. Kemény témaválasztás volt ez akkor, az emberi gyarlóság kipellengérezése. Megpróbáltatások, nagyravágyás, az ember erkölcsi kérdésekben való állásfoglalását tárta fel ez a színdarab.
A kötet műfaji meghatározása összetett. Temerin társadalmi életéhez fűződő személyekre emlékezik Csorba Béla, nem kis pátosszal. Lelki felemeléssel próbálja bemutatni azokat a személyeket, akik Temerin életében jelentős szerepet töltöttek be. Sajátos műfajt alakít ki, hiszen szabályszerűen sem a szépirodalmi műfaj, sem a publicisztika nem fogadja magába ezeket az írásokat. Ettől válnak definiálhatóvá: jelt hagyjunk magunk után. És Csorba ezt teszi. Jelt hagy az utókornak rövid terjedelmű, de mégis végsőkig tudatformáló „beszámolóiban”.
A második nagy fejezet az Árnyak, alakok, szellemek címet kapta. Ha végigolvassuk ezt a fejezetet, rájövünk, mindhárom meghatározás helytálló. Nem szabályszerű sorrendet jelölnek. Inkább időrendi sorrendet fedezünk fel, ha mindenáron fogódzót szeretnénk találni az egymást követő személyek bemutatásakor.
A régmúltba kalauzol bennünket Lukijan Mušicki, Temerin szülötte, korának legismertebb irodalmárja, szerb klasszicista (1777–1837) kapcsolatait ismertetve magyar írókkal. Kazinczy Ferenc nevezetes levele is említést kap, hiszen a magyar felvilágosodás vezéralakja nem véletlenül kereste fel (levelével) Mušickit. Egy nagyon tanulságos kutatás szláv és magyar irodalmi kapcsolatokról, habár szorosabb kapcsolatokat nem ápolt magyar írókkal.
@kc = SZÉCHENYI TEMERINBEN
Majd következik a „legnagyobb magyar” Temerinben. Ismeretes, hogy Széchenyi István nagy lendülettel kezdett hozzá a Duna, majd a Tisza vízszabályozási műveleteinek megtervezésébe. Az Al-Dunán és a Tisza alsó folyásán összesen tíz utazást tett. Egyik útjuk során, 1830. október 16-án betértek Temerinbe, Szécsen Károlyék kastélyába (róluk bővebben olvashatunk a cetlik fejezetben). A temerini látogatást Waldstein gróf, Széchenyi munkatársa is megörökítette. Ebből idéz Csorba Béla a szívünkhöz oly közel álló részletet. Naplórészlet: Szécsen gróf oly kedves volt, hogy egészen Szabadkáig adott nekünk lovakat. Fél 10-kor már Halason voltunk, egész nap egy nagy síkságon mentünk, melyet itt-ott kis völgyecskék szakítanak meg. Rendkívül termékeny itt a föld, a parasztok gazdagok. (Helységek, melyeken keresztül mentünk: Temerin, Sz. Tamás (sur le Canal), K.Hegyes, Topolya, Szabadka, Mélykút, Halas.)
A halk szavú poéta nem más mint Kováts Antal költő, tanító és hírlapíró. Ki volt ez a mára már szinte teljesen elfeledett, busa fejű magyar, akit Szenteleky Kornél terjedelmes nekrológban méltatott. A róla írt ismertetőben, de jobb definíciót használva, a róla írt emlékeztetőben rájövünk az egykori Magyarország területi nagyságára, illetve arra, milyen nagy kapcsolattartás, ismeretségek léteztek irodalmár, ember és ember között. Kováts Antal egyik korai támogatója az ismert mesegyűjtő és -író Benedek Elek volt. A Kovátsok temerini ragadványneve Csörgő, akik nagy történelmi múltú famíliának számítottak. A család őse még nemeslevéllel rendelkezett. A könyv idézi II. Ferdinánd király által hitelesített és az ő nevében fogalmazott armalis a nemesi rendben történő felemelését indokolja. A Borsod megyei kisnemesi család az 1700-as évek végén telepedett le Temerinben. Érdemes elolvasni a Kováts Antalról írt tanulmányt, hiszen gazdagabbak leszünk nemcsak a temerini jeles emberek életével, de az is kiderül, hogyan válik érdemtelenné a nemesi kiváltságok gyakorlati jelentősége.
E nagy fejezet harmadik rész-címéhez érkezünk, amikor a Szirmai Károly kísértetei című filozófiai gondolatokat olvassuk. Nekem, aki szeretem a görög mitológiát, annyira azonban mégsem vagyok benne jártas, hogy a legapróbb részleteket is ismerjem, nos, Szirmai Károly kísérteteit olvasva segítségül kellett hívnom a szakirodalmat. Filozófiai motívumok sorakoznak a Szirmai-elemzésben (nevezzük így), mégis, ami a legszebb, a kísértet szerető képzete az egész modern irodalmat megfertőzte, és a népköltészetből átkerült a magyar irodalom nagyjaihoz is: Adyhoz, Aranyhoz, Reviczkihez. A bácskai „jelenség” a Tigris évében született.
A mindennapi élet művészei is helyet kaptak a kötetben. Miért nevezem őket a mindennapi élet művészeinek? Mert a legnemesebb anyaggal, a földdel dolgoztak: a nyers anyagból, az agyagból csodákat hoztak létre. A Baranyi házaspár és Kothay Nándor szobrászművészek útjai e kötetben találkoznak.
Ács József lelkes szervezője a vajdasági művésztelepi mozgalomnak. Felkarolta a fiatal képzőművész-palántákat, amiről ma már keveset beszélünk. A hetvenes és a nyolcvanas években elindítja az általa írt Képzőművészeti Levelező Iskolát, kezdők és haladók tanácsadó rovatát. A szerző ezt a publicisztikai írását 1997-ben írta az akkor még fiatalnak mondott TAKT-ról. Arról a TAKT-ról, amelyet ma már a képzőművészet szigeteként is emlegethetnénk. Az 1974-ben alakult Képzőművészeti Kör elindulásáról és a körülötte kibontakozó vitákról, kritikákról szól, illetve összegezi azokat az 1997-ben írt, de soha meg nem jelet írásában.
AZ ÖREGMAJOR EURÓPAI LÉPTÉKŰ SZÜLÖTTJE
A sok tartalmas gondolat között megbúvik egy visszaemlékezés, amely ilyenkor ősszel Csorba Béla gondolatvilágában a temerini Öregmajor európai léptékű szülöttét, Irmédi (vagy Irmédy) Molnár László térképészt idézi. Köszönet a szerzőnek, hogy nem hagyja feledésbe merülni e nemes tudóst, aki nemcsak tudósnak, de embernek is nagy volt. A kötet hosszabb-rövidebb írásokat tartalmaz, de valamilyen szálon mindegyik Temerinhez fűződik, és mindegyik a szerző széles látóköréről ad tanúbizonyságot. Nem felejt el megemlékezni Sörös Béláról sem, akit az 1956-os forradalomban végzett tevékenysége tesz mártírrá.
Hályogkovácsok. Csorba Béla Harkai Imréről emlékezik meg. Szerepvállalásáról a temerini népi építészet kutatásában. Nagy hangsúlyt kap a tudományos gondolkodásmód és a kutatómunka összefüggése. Imrével azért volt jó dolgozni, mert mindig rendszerben gondolkodott. Nos, ha erről a gondolkodásmódról szeretnénk többet megtudni, feltétlenül olvassuk el a Hályogkovácsok bátorsága című fejezetet.
S a könyv nem lenne hiteles, ha Csorba Béla nem örökítette volna meg a temerini táncházmozgalmat, amely Temerinben született és indult térhódító útjára immár három vagy még több évtizede. Megtudhatjuk a papírra vetett visszaemlékezésből.
Végezetül ismétlem önmagam: ez a könyv nem tudományos kutatásokat foglal magában, de mégis tudományos. Talán mindvégig szubjektív, hiszen a szerző gyakran személyes meglátásokat közöl, de bizonytalanságot véletlenül sem. Amit Csorba Béla a Kuffervizitben megjelentetett, az a minimum, amit tudnunk kell egy dél-bácskai település múltjáról.
