2024. április 20., szombat

Kína, Kína és újra Kína!

A hétvégén véget ért az Ausztráliában rendezett ifjúsági asztalitenisz-vb, melyen Kína abszolút diadalt aratott. Az ázsiai ország a fiúk és a lányok csapatversenyében is Japánt verte a döntőben, de a korábban megszerzett első helyhez még öt arany járult. Mindez azt jelenti, hogy az összes versenyszámban kínai játékosok álltak fel a dobogó legfelső fokára.

Az európaiak megmentője az orosz Makszim Grebnyev/Lev Kacman duó lehetett volna, de a fiúk páros fináléjában sima 3:0-s vereséget szenvedtek. A szerbiai pingpongozók közül a Surján/Jokić kettős jutott el legtovább a tornán, ők a Nagaszaki/Odo pártól kaptak ki az éremért zajló csatában. Tijana Jokićék remekül kezdtek, hiszen az első játszmát 11:9 arányban zsebelték be, a második szettben pedig csak kicsi hiányzott az előny növeléséhez, de végül 13:11-re a japánok nyertek. A folytatásban egyértelműen az ázsiaiak bizonyultak jobbnak, így sajnos nem sikerült a bravúr. Surján Szabina vegyesben is asztalhoz állt, de a nyolcaddöntőben egy roppant izgalmas mérkőzésen végül 3:2-re kikaptak görög társával.

Továbbra is veretlen a Banat

A nagybecskereki Banat együttese nem talál legyőzőre a férfi Szuperligában, s nyolc fordulót követően a maximális 16 pontot begyűjtve toronymagasan vezetik a bajnokságot. A nőknél a Novi Sad–TSC rangadót a hét közepére időzítették, hiszen a Novi Sad két játékosa is az ausztráliai ifi-vb-n vett részt.

Szuperliga, a 8. forduló, férfiak: Palánka–Crvena zvezda 1:4, Spartacus–Ada 4:0, Radnički–Banat 0:4. A Temerin–Požarevac találkozó lapzárta után ért véget. A Partizan–Stenes mérkőzésről nem érkezett jelentés.

1. Banat

8

8

0

32

7

16

2. Spartacus

8

5

3

27

18

13

3. Crvena zvezda

8

5

3

22

20

13

4. Radnički

8

5

3

25

25

13

5. Stenes

7

5

2

22

11

12

6. Palánka

8

3

5

20

27

11

7. Ada

8

2

6

11

30

10

8. Partizan

7

2

5

19

20

9

9. Požarevac

7

2

5

12

22

9

10. Temerin

7

1

6

17

27

8

Nők: Pannónia–Crvena zvezda 4:2, Obilić–NS 2011 4:0, Versec–Josip Kolumbo 0:4, Vojvodina–Zenta 0:4. A TSC–Novi Sad találkozót december 13-án játsszák.

1. Novi Sad

7

7

0

28

1

14

2. TSC

7

7

0

28

5

14

3. Pannónia

8

6

2

25

20

14

4. Josip Kolumbo

8

5

3

24

14

13

5. Obilić

8

5

3

23

12

13

6. Zenta

8

4

4

19

19

12

7. NS 2011

8

2

6

15

29

10

8. Versec

8

2

6

9

28

10

9. Vojvodina

8

1

7

9

31

9

10. Crvena zvezda

8

0

8

11

32

8