2024. április 18., csütörtök

„A rabszolgatörvénynek pusztulnia kell!”

Magyarországon mától országos útlezárásokkal tiltakoznak

Útlezárásokkal tiltakoznának Magyarországon azok a szakszervezetek, amelyek a hét végén – ellenzéki pártokkal együtt – Budapestre szerveztek tüntetést a munka törvénykönyve tervezett módosítása ellen. A tiltakozók követelték a bírálói által csak rabszolgatörvénynek nevezett módosítások visszavonását, a bérek emelését, egyszersmind síkraszálltak a tudományos kutatás szabadságáért és a tanszabadságért. 

A demonstráció résztvevői vonulnak a budapesti Szent István körúton (fotó: MTI)

A demonstráció résztvevői vonulnak a budapesti Szent István körúton (fotó: MTI)

A szakszervezetek a munkakörülmények javítását, ezért a munka törvénykönyve tervezett módosításának azonnali visszavonását követelik – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke a törvénymódosítás elleni demonstráción szombaton Budapesten, ahol országos útlezárásokat helyezett kilátásba.

A tiltakozást az évi ötven nap túlmunka ellen, a tudományos kutatás szabadságáért és a tanszabadságért tartották. A demonstrációhoz több szakszervezet és szakszervezeti szövetség csatlakozott. A szervezők által több mint tízezer (más források szerint „csak” néhány ezer) fősre becsült elégedetlen tömeg több utcán vonult végig. A menet élén haladók egy molinót tartottak maguk előtt a következő felirattal: Tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen!

A résztvevők és a szervezők szerint a tervezett törvénymódosítások hátrányosan érintik a munkavállalókat. Részben azért, mert drasztikusan megemelnék a túlórák számát, amiért plusz pénz legfeljebb három év után járna, részben azért, mert az újítás „a nagyvállalatok érdekeit helyezi a munkavállalók fölé, és profittermelő robotokként kezeli őket”.

A hivatalos álláspont szerint politikai hisztériáról van szó, mert senkit nem kötelezhetnek túlórára az írásos beleegyezése nélkül. És az sem igaz, hogy a túlórát háromévente kell kifizetni, hanem minden hónapban.‎

A tüntetésen több szakszervezet képviselője is felszólalt a parlament előtti Kossuth tér közelében emelt színpadon.

A MaSzSz elnöke azt is elmondta, hogy 2019. január 1-jétől két számjegyű béremelést akarnak. Követelik továbbá a megszüntetett béren kívüli juttatások visszaadását. Bejelentette, hogy a munkaidőkeret emelését és a túlmunkaórák számának jelentős növelését tartalmazó törvénytervezet mielőbbi visszavonása érdekében a MaSzSz mától országos útlezárásokat szervez. Első körben Pécsen és Győrben terveznek ilyen akciót.

Szilágyi József, a Liga Szakszervezetek társelnöke azt sérelmezte, hogy a vitatott törvények tervezetéről a kormány nem folytatott érdemi egyeztetést az érintettekkel. A (politikai) vezetőknek azt üzente, hogy szó sem lehet semmilyen önként vállalt túlmunkáról.
A „luxusautós politikusokat” Székely Tamás is ostorozta. A MaSzSz alelnöke ugyanakkor arra kérte az országgyűlési képviselőket, hogy bojkottálják a törvény szerdai végszavazását.

A Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke pedig közölte: a törvény növelné a munkaidőt, a munkaterheket, miközben csökkentené a szabadságot és a munkahelyek biztonságát. Mezei Tibor ezért úgy véli: „A rabszolgatörvénynek pusztulnia kell!”

A hivatalos rendezvény után több száz tüntető áttörte a Kossuth teret lezáró rendőrkordont, s a parlament előtt egy ideig kormányellenes jelszavakat skandáltak, majd szétszéledtek.

A térfoglaláskor történt dulakodásban egy ellenzéki politikus, a szocialista Komjáthi Imre megsérült. A rendőrök cáfolják, hogy földre teperték volna, sőt állítják, hogy nem is intézkedtek ellene.