2024. március 28., csütörtök
MAGYAR BIRKÓZÁS

Gulyás lemondott, Bácsi „versenyző-edző” lesz

Gulyás István lemondott a szabadfogású válogatott szövetségi kapitányi posztjáról a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) csütörtöki elnökségi ülésén, s az is eldőlt, hogy a kötöttfogású csapatnál Sike András kapitány munkáját a friss világbajnok Bácsi Péter is segíti majd „versenyző-edzőként”.

A szövetség tájékoztatása szerint a szabadfogásúakat egy rövid megszakítástól eltekintve 1997 óta irányító Gulyás István az ülésen jelezte, hogy vállalja a felelősséget a gyengébben sikerült budapesti vb-szereplésért (egy ötödik hely), s nem kívánja folytatni munkáját. Az elnökség elfogadta a lemondást, s várhatóan a jövő héten dönt az utódlás kérdéséről.

Sike András kötöttfogású és Ritter Árpád női szakvezető marad a posztján, ugyanakkor mindkettőjük stábjában lesz változás. A hazai vb-n kiemelkedően szerepelő, egy arany- és két ezüstérmet, valamint egy ötödik helyet szerző kötöttfogásúaknál a válogatott edzői posztját saját kérésére hagyja el Repka Attila, aki sokirányú elfoglaltságai miatt hozta meg döntését. Helyét az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, többszörös Európa-bajnoki dobogós Módos Péter veszi át, illetve Bácsi is besegít majd a munkába. A Ferencváros kétszeres vb- és kétszeres Eb-győztese nem fejezi még be versenyzői karrierjét sem, ám a jövőben már tréneri feladatokat is ellát majd a csapatnál.

A vb-t egy bronzéremmel és két ötödik hellyel záró nők edzője, Nagy Lajos már korábban jelezte, hogy a budapesti világbajnokságot követően megválik a felnőtt nemzeti csapat melletti munkájától, így az ő pozícióját is más veszi át a jövő évtől.