2024. április 18., csütörtök

Elkelt az ezredik lakás

Egyre több a lakó a Belgrád Vízivárosban

A Száva partján épülő tömbépületekben eladták az ezredik lakást is – közölte a Belgrád Waterfont vállalat. Az ezredik lakás a közlemény szerint a BW Arcadia épületben van, amit mindenekelőtt az aktív életvitelű embereknek alakítottak ki.

Fotó: Miklós Hajnalka

Fotó: Miklós Hajnalka

A Belgrád Víziváros projektum, amely több lakótömböt, egy hatalmas bevásárlóközpontot, több luxusszállodát és irodahelyiségeket irányoz elő, több vendéglátóipari létesítménnyel egymillió négyzetméteren fekszik. A projektum megvalósítása 2015-ben kezdődött. Összesen 6000 lakás építését tervezik, ahol 14 000 ember él majd, illetve ezen a területen 12 ezer személy dolgozhat.

A Belgrád Waterfont jelenlegi kínálata különböző nagyságú és fekvésű lakásokból áll az eddig elkészült, illetve épülőfélben levő lakóépületekben, így a BW Vista, a BW Parkview, a BW Magnolia, a BW Arcadia, a BW Aurora és a BW Metropolitan fantázianeveket viselő épületekben, valamint a The Residences at The St. Regis Belgrade-ban, amely a Száva partjára tervezett üvegtoronyban lesz majd, és ahol előre megtervezett lakosztályok vásárolhatók.

Az épületek közül a közlemény szerint a BW Residences épületben minden lakás gazdára talált, itt megközelítőleg 300 család él.

A Belgrade Waterfront közleményében kiemelték, ajándékkal kedveskednek az ezredik lakás tulajdonosának: az ezredik vásárló három évre mentesül az épület karbantartásának költségei alól.

A Belgrád Víziváros projektumot az egyesült arab emírségekbeli Eagel Hills vállalat valósítja meg, amely a szerb kormánnyal közösen hozta létre a Belgrád Waterfront vállalatot. A közös vállalatban a külföldi tőke részesedése 68 százalék.