2024. március 29., péntek
NAGYBECSKEREK VÍZELLÁTÁSA

Törvénymódosítással megoldódik?

A nagybecskereki vízgyár körüli problémát az okozta, hogy a szerbiai törvényszabályok nem engedik, hogy egy város vízellátását magánvállalatra bízzák. Viszont a nagybecskereki önkormányzat három éve mégis egy privát vállalattal kötött erről szerződést. Emiatt aztán hiábavaló volt a próbaüzemeltetés, mert nem kapták meg a működési engedélyt.

A vízvezeték használata tilos, a vízgyár meg nem üzemel (Fotó: Kecskés István)

A vízvezeték használata tilos, a vízgyár meg nem üzemel (Fotó: Kecskés István)

Most úgy látszik, hogy hamarosan megváltoztatják a törvényszabályokat, ami majd lehetővé teszi a magánszféra jelenlétét a legjelentősebb kommunális szolgáltatásban. A szerbiai kormány november 16-ai ülésén ugyanis törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be, amelynek elfogadásával a vízellátást, valamint a villamos- és trolibusz-közlekedést magáncégre is lehet majd bízni. A jelenleg érvényben levő törvény szerint ezeket a szolgáltatásokat kizárólag az önkormányzat által alapított közvállalat végezheti. A törvénymódosítási javaslat megindoklása szerint „a magánszféra bevonásával csökken az önkormányzatok költségvetésére nehezedő pénzügyi nyomás, felgyorsulnak a magánbefektetések az infrastrukturális beruházások terén, javul a szolgáltatások minősége”. Az ezzel kapcsolatos hírt elsőként a Begej fogyasztóvédelmi egyesület és az Együtt a vízért polgári csoportosulás közölte.

A törvénymódosításra elsőként a Nagybecskereki Szociális Fórum reagált, tiltakozva, amiért elfogadása esetén a közjóból áru lesz, ami szerintük nem jó. Ily módon megnyílik a kapu a külföldi magánbefektetők előtt, akik monopolhelyzetbe kerülnek a nagy jövedelmet hozó ágazatokban. Arra figyelmeztetnek, hogy Vajdaságban 650 ezer polgár ivóvize nem felel meg a szabványoknak, Nagybecskereken pedig – a megengedett arzénmennyiség tízszerese miatt – 2004 óta nem használható a városi vízvezeték. A 2012-es hatalomváltás után az új felállás úgy döntött, hogy magáncéget bíz meg a vízgyár megépítésével, ami nyilvánvalóan nem volt összhangban a törvénnyel. Hosszas halogatás után aztán a berendezés elkészült, de nem kapták meg a működési engedélyt. A Nagybecskereki Szociális Fórum szerint egyértelmű, hogy a törvénymódosítással utólag legalizálnak egy rosszul elvégzett megbízást Nagybecskereken. Ráadásul továbbra sincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a kiépült víztisztító képes lesz-e majd egy 79 ezer lakosú várost megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízzel ellátni.