2024. április 19., péntek

Tulajdonost váltott a Prva és az O2

Az Antenna Group 180 millió euróért adta el a tulajdonában levő televíziókat, a rádiót és az internetes portálokat

Az Antenna Group vállalat bejelentette, eladta a korábbi tulajdonát képező Prva televízió, O2 TV, a Prva TV Crna Gora, továbbá a Play rádió, valamint hat kábeltelevíziós csatorna és három internetes portál, így a prva.rs, az o2rtv.rs és a b92.net részvényeinek száz százalékát Srđan Milovanović szerb vállalkozónak. A médiaházat az új tulajdonos 180 millió euróért vásárolta meg. Az eladáshoz szükséges, a regulációs testület által kiállított engedély kiadása viszont még folyamatban van.

Az Antenna Group közleményben kiemeli, hogy még 2009-ben vették át a Fox televíziót, aminek az elnevezését Prva sprska televízióra váltóztatták, és a beruházásoknak és korszerűsítéseknek, valamint a szakképzett csapatnak köszönhetően jelentős fejlődést értek el vele, így ma az egyik legnézettebb televíziók egyike. Az alapítói jogok eladásával, a vállalat az üzleti politikáját követve igyekszik majd  alaptevékenységének fejlesztésére fókuszálni – áll a közleményben.

Teodor Kirijaku, az Antenna Group tulajdonosa a közleményben kiemelte, büszkék arra, hogy az elmúlt időszakban sikerült egy televíziós, digitális és rádiós platformot kialakítani Szerbiában és Montenegróban, amelynek a helyzetét az új tulajdonos csak tovább erősítheti a médiapiacon.

Srđan Milovanović, az új tulajdonos is arra mutatott rá, hogy tovább szeretné erősíteni a médiaház szerepét a szerb, illetve montenegrói médiapiacon, illetve kiterjeszteni a régióra, és ehhez számít azoknak a szakembereknek az együttműködésére, akik eddig is vezették a médiumokat.

Az Antenna Groupot Görögországban alapították 1988-ban, azóta nemzetközi médiavállalattá nőtte ki magát, amely több mint 20 európai, észak-amerikai és ausztráliai államban működik, mindenekelőtt kereskedelmi televíziókba, tematikus csatornákba, digitális média, audiovizuális produkciók, rádiók és más területek fejlesztésébe ruháznak be.

Srđan Milovanovićtyal, a Kopernikus korporáció tulajdonosával foglalkozott már a BIRN Balkáni Oknyomozó Újságírói Hálózat is. Arra jutottak, hogy Milovanović kapcsolatba hozható a Szerb Haladó Párttal, hiszen fivére, Zvezdan Milovanović pártfunkcionárius. A Kopernikus nemrég adta el a tulajdonában levő médiaházat a Telekom közvállalatnak.