2024. március 29., péntek

4 millió euró az ET-től

Az államizgatási minisztérium a jövőben is a helyi önkormányzatok kapacitásának a növelésére összpontosít

Az Európa Tanács 2019 elején újabb 4 millió euróval támogatja a szerbiai helyi önkormányzatok projektumait, ezúttal elsősorban az emberi erőforrások tekintetében, derült ki Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter és Tobias Flessenkemper, az Európa Tanács új küldöttségvezetőjének a találkozóján.

Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium és az ET közötti együttműködés egyik alapvető célja az, hogy növekedjen a helyi önkormányzatok kapacitása, elsősorban a nemzeti kisebbségek jogai érvényesítésének a területén, emelte ki Ružić, majd köszönetet mondott az eddigi támogatásért, valamint az együttesen megvalósított projektumokért.

Értékelése szerint ezeknek a projektumoknak köszönhetően bővült a helyi önkormányzatok hivatalaiban alkalmazott tisztviselők tudástára, ezzel pedig hatékonyabbá vált a vonatkozó törvények alkalmazása.

A helyi önkormányzatokról szóló törvénynek köszönhetően napjainkban a polgárok érdemben vehetnek részt közösségük irányításában és beleszólhatnak a döntésekbe, míg három, idén módosított jogszabály magasabb szintre emelte a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a megvalósulását, hangsúlyozta Ružić.